|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.26. 11:35 - |
A táborhelyen 5 faház áll. Padok vannak kitéve, nem messze a faházaktól tűzrakóhely is van, ahol lehet sütögetni, nyársalni. |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
Roy a nagy fekvés közben hirtelen felugrott, és figyelte a felé közeledő kutyát. Ösztönösen megfogtam a nyakörvét, de mikor felismertem a kutyát és gazdáját, elengedtem Royt. Ismerte a kutyákat, és én is, tudtam, hogy nem lesz baj. Felálltam, és mosolyogva köszöntem rá Dianára.
-Szia Dia.-néztem rá, majd a tekintetemet Royra emeltem. Farkát csóválva szaglászta a kutyákat. Nem volt domináns, sem agresszív, bármilyen kutyával össze engedhetem, bízok benne.
|
|
|
- James, ne siess annyira - néztem le az előttem futkosó kis kolbászra, aki kölyökként ugye bár nem igen figyelt arra, amit mondtam. Mellettem pedig Crimson sétált, nemesen, lassan és kimérten, akár egy igazi úrihölgy. Meg sem lepődöm már a viselkedésén, egyértlemü, hogy honnan származik, egy alapból szépségeversenyekre kitenyésztett eb. Aztána következő pillanatban megláttam, ahogy James száguld egy ismerős kutya felé. Először megijedtem, de aztán lenyugodtam, ugyanis jól ismertem az ebet és annaka tulajdonosát is.
- Hello James - köszöntem neki a távolból. (nem a kutya Jamesnek)
|
|
|
Úgy döntöttem, hogy nem megyek el túrázni, hanem ügyelek a táborra. Royyal oldalamon jártam a tábor területét. Körbenéztem a faházak környékén, de nem találtam semmit. Leültem egy padra, ahonnan szemmel tudtam tartani a faházakat. Roy a lábamra hajtotta fejét, és néha kidugdosta nyelvét. Majd megunta az ülést, és hangos szusszanással eldőlt mellettem. Elvigyorodtam, és megsimogattam.
|
|
|
-Te is nekem.-mondtam, majd én is felálltam. Elmosolyodtam, ahogy figyeltem a lányt.
-Vigyázni fogok magamra, ne aggódj.-nyugtattam meg, majd egy utolsó intés után én is elindultam a faházam felé. Többször hátranéztem, majd mikor már nem láttam, beléptem az ajtón, és egyenesen zuhanyozni indultam, majd lefeküdni. Sokáig nem tudtam aludni, de éjfél körül elnyomott az álom. Reméltem, hogy ez az egész nem az álmom része volt.
//Thomas el ^^//
|
|
|
Egy pillnatra lehunytam a szemem csók közben, majd kinyitva rá mosoyogtam.-Már most hiányzol.-kuncogtam az arcát cirógatva, miközben felálltam mellőle és jó nagyot nyújtóztam.-Vigyázz magadra és a sebedet se felejtsd, jó éjt Thomas.-mondtam gyengéd mosollyal, majd szóltam Stellának és intve még neki egyet el is mentem a lányok szállásához.
|
|
|
Sajnos minden jónak vége szakad egyszer. Csak Rena hangjára nyitottam ki szemem.
-Én is.-adtam igazat Renának. Engedtem, hogy kibontakozzon az ölelésemből. Csalódott voltam, hogy ilyen hamar eltelt az idő, de hál'istennek holnap is új nap lesz.-Még szép, hogy találkozunk.-mosolyodtam el, majd gyengéden egy rövid csókot leheltem ajkára.-Álmodj szépeket, Rena.-búcsúztam el nagy nehezen tőle. Mitch bent aludt velem a szobába, úgyhogy nem volt gondom arra, hogy bezárjam a kennelbe. Már csak le kellett zuhanyoznom, és meg kell próbálnom aludni. Bár egy ilyen nap után nem lesz egyszerű.
|
|
|
Én is lehunyt szemmel élveztem a pillanatot. Jó volt Thomas karjaiban szép csenden üldögélni.-Így akarok maradni.-súgtam, de már későre járt és lassan takarodót fújnak, szépen elbeszéltük az időt.-Úgy eltudnék így aludni-sóhajtottam fel, degyengéden kibontakoztam az öleléséből.-Viszont még vissza kell vinnem Stellát a kennelbe és fürdenem is kell, na meg mindjárt takarodó.-magyaráztam körbe pillantva.-Holnap is találkozunk?-kérdeztem reménykedve.
|
|
|
Amikor mellkasomra tette fejét, átöleltem, és soha nem akartam elengedni, örökké így akartam maradni. Fejemet az övéhez döntöttem.
-Akkor megnyugodtam.-mondtam suttogva, mivel nem akartam megzavarni ezt a jóleső csendet. Lehunytam a szemem, és mosolyogtam. Boldog voltam, és nem számított már semmi. Nemrég még szomorú voltam apám miatt, most pedig szétárad bennem egy jóleső érzés. Tudtam, hogy senki nem veheti már el tőlem Renát, senki.
|
|
|
-Most már tudom.-feleltem ismét az ölébe simulva. Mellkasának döntva a fejem élveztem a testéből áradó meleget, még így ruhán keresztül is bizsergett a bőröm, ahol csak hozzá értem. Akár csak sókja közben, úgy most is úgy éreztem, hogy beleolvadok a karjaiba. Lehet ilyen, mikor valaki vonzódik a másikhoz? Más magyarázatot nem találtam rá.
-Hidd el egy percig se bánom, hogy te voltál az első, jobb személynek nem is adhattam volna-mormoltam állon puszilva. Mindig is megvetettem azokat, akik képesek voltak nyilvános helyen enyelegni, de most engem is éppen hogy érdekelt, csak az számított, hogy Thomas itt van velem és nem rég engem csókolt.
|
|
|
-Életem legjobb csókja volt, azt ugye tudod?-mondtam kedvesen, és szorosabban magamhoz öleltem. Amikor beszélni kezdett, engedtem a szorításból, és figyelmemet rá összpontosítottam.
-Ha akarnám, se tudnám visszaadni. De nem akarom.-mondtam neki, és gyengéden megpusziltam a homlokát. Mélyen a szemébe néztem. Ekkor tudatosult bennem, hogy oda vagyok ezért a lányért.
|
|
|
-Igen, tényleg az volt.-mondtam búdult hangon, még most is a csók hatása alatt voltam. Sokszor képzeltem már el, hogyvajon milyen lesz az első, de sokkal jobb volt annál, mint amire valaha is számítottam, viszont jobbna láttam Thomassal is közölni a tényt.
-elloptad az első csókom.-mondtam.-De egy pillanatig se bántam.-tettem hozzá miközben ismét átöleltem a fiút. Kíváncsi lettem volna, hogy mikor jutottunk el idáig, de ahogy vissza gondoltam se tudtam rájönni. Egyszerűen megtörtént és én minden percét imádtam.
|
|
|
Mélyeket szippantottam a levegőből. Le nem vettem a szemem Renáról. Rengeteg érzés kavargott bennem. A szívem kezdett azért lelassulni, de még mindig hevesen vert. Amikor Rena egy rövid csókot lehelt az ajkamra, elmosolyodtam. A kutyák figyeltek minket, de nem igazán izgatott a dolog. Rena nekem támasztotta homlokát, és úgy néztünk egymásra. A kérdésére nehezen tudtam válaszolni, de sikerült egy mosoly társaságában kinyögnöm valamit.
-Nem tudom, de csodás volt.-vallottam be. Tényleg nem tudtam, hogy miért is csókoltam meg, csak úgy jött ösztönösen. De nem bántam meg, életem egyik legjobb döntése volt.
|
|
|
Elégedetlenül nyögtem fel, mikor megszakadt a csókunk, de utána megértem levegő után kapkodni. Hevesen vert a szívem még mindig és pihegve vártam, hogy újra normálisan tudjak levegőt venni. Tekintetem az övébe fúrtam, én se tudtam mit mondani neki, de nem is erőltettem a bszédet, arcát simogatva egy rövid cókot leheltem a szájára és azon gondolkodtam, hogyezek után hogyan tovább, idő közben közönségünk is akadt, mivel a kutyák kíváncsian forgatva afejüket lestek ránt, mire elmosolyodtam, majd kuncogni kezdtem.-Ez mi volt?-kédeztem végül homlokom Thomasénak támasztva.
|
|
|
Rena már szinte az ölembe ült, és igazából ez ellen nem is volt ellenvetésem. Azt akartam, hogy ennek a csóknak soha ne legyen vége, de sajnos ez nem volt lehetséges. Sajnálkozva bár, de amint elfogyott a levegőnk, elválltam tőle. A kezem még mindig ott volt ahol eddig, az arcom pedig körülbelül 2 centire lehetett az övétől. Nem tudtam megszólalni, csak meredtem a szemébe. Nem tudtam, mit mondhatnék, életemben talán először.
|
|
|
Szinte teljesen a karjaiba simulva csókoltam. Éreztem, hogy milyen hevesen ver a szíve és hát valljuk be az enyém se diktált lassabb tempót. Hajába túrva átkaroltam a nyakát és szinta már az ölében ülve csókoltam. Fura volt ez a hirtelen hevesség a részemről, még senki se váltot ki belőlem ilyesmit, szóval nem tudtam mire vélni, de Thoms szája mindent feledtetett velem. Nem tudom meg mondani miért, de boldog voltam. Örültem, hogy a fiú megcsókolt, mintha egész életemben erre vártam volna. Eszembe se jutott most szégyenlősködni, csak annyit akartam, hogy ez sose érjen véget, viszont lassan légszomjunk lesz, szóval kénytelenek leszünk elvállni egymástól.
|
|
|
Kissé meglepődtem, amikor Rena visszacsókolt. Nem néztem volna ki belőle. Közelebb húzódtam hozzá, és elvesztem az érzelmek között. A másik kezemet a derekára raktam. Végre teljesen átadtam magam az élvezetnek. A szívem hevesen dobogott, majd kiugrott a helyéről. A fellegekben éreztem magam egyből, és csak a lányra koncentráltam. Nem érdekelt hogy mennyi az idő, vagy hogy kik vannak körülöttünk. Csak az, hogy ő itt van velem. Nem gondolkodtam semmin, üres volt a fejem. A gondolatok egy csapásra eltűntek, a gondokkal együtt. Nem sokszor éreztem magamat ilyen boldognak.
|
|
|
-Dehogy is.-nevettem fel.-Különben is a legtöbbjük igazán barátságos, csak pár olyan van, akik házörzők is lehetnének, de azok más vérvonalkanji, akik leginkább fedeztetésre szolgálnak, kiálításra egyáltalán nm lehet őket vinni. Kint vannak az udvarban elkerítve, hozzájuk még engem se engednek oda.
-Nyugi, nem lett végül semmi baj, különben is már régen történt.-nyugtattam karját simogatva.-Szerintem egy sebhely igazán menő.--próbáltam viccesre venni a dolgot kissebb-nagyobb sikerrel.
Örültem annak, hogy jól estek neki a szavaim, bár láttam rajta, hogy mennyire nehéz is ez neki. Már éppen ajánlottam volna a téma váltást, mikor megcsókolt. Bizony. Thomas megcsókolt. Őszintén szólva soha nem csókolt meg még senki, szóval ledöbbenve engedtem, de puha ajkai olyan tökéletesen illettek az enyéimhez, hogy belülről kezdtem el olvadni. Egyik kezemmel óvatosan hajába túrtam. Megszünt minden ellenállásom, akárcsak a környezetem. Másra se tudtam gondolni, csak hogy a fiú édes ajkai az enyémet simogatják. Tapasztalat híján eléggé ügyetlenül csókoltam vissza, de vissza csókoltam. Kicsit közelebb húzódtam hozzá.
|
|
|
-Rám engednék a pitbullokat.-mondtam nevetve. Bár elképzelve a helyzetet, cseppet sem volt mulatságos. A túlélési esélyeim egyenlőek lennének a nullával. Figyelmesen hallgattam Rena történetét, és amikor megmutatta a sebhelyet, amit okozott neki a kutya, kissé kiborultam.
-Sok az idióta ember. És ha úgy elkap a kutya, hogy nagyobb bajod lesz? Ki lesz a felelős érte?-mondtam mérgesen. Felbosszantott, hogy az elvileg mindent jobban tudó felnőttek sokszor nem vállalják a tetteik következményeit.
Amikor Rena részvétet nyilvánított, csak magam elé meredtem. A mai napig nehéz volt beszélnem róla.
-Köszi. Jól esnek a kedves szavak. Remélem, hogy neked nem lesz akkora sokk a szüleid elvesztése, mint nekem. -mondtam, és minden egyes szó kimondása nehéz volt számomra.-Igen, itt vagyok, de csak azért, mert Mitch tartotta benne az életet.-mondtam a szemébe nézve. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, a kezemet a tarkójához csúsztatva, megcsókoltam. Hirtelen minden gondolat elszállt a fejemből. Csak ő volt, és én. Csak mi ketten.
|
|
|
-Hát, anyáék azért néznének, ha ezt mondanád nekik.-nevettem fel. Kicsi pír jelent meg az arcomon, hisz még mindig engem nézett, de én se kaptam volna el róla tekintetem.
-Ne is mond, nem tudják fékezni a kutyájukat, de egy gyenge emberke elviszi sétálni szájkosár nélkül, bár nekem még mindig az a kedvencem, mikro egyszerűen fogják és elengedik, majd az utolsó pillanatban vissza rakják rá a nyakörvet.-csóváltam meg a fejemet rosszalóan, sajnos olt már erre példa.-Engem egyszer megharapott egy német juhász, mikor a legelső kutyámat felkaptam a földről, hogy ne őt tépje szét.-motyogtam oda nyújtva a karomat. Majdnem a hajlatnál még mindig látszott a fehér harapás forma heg.-Anyáék aor nagyon dühösek voltak és feljelentették kutya gazdáit.-mondtam szomorkás mosollyal.
Érdeklődve hallgattam a történetét, de mikor az apjához ért kissé elment a kedvem mindentől.-Részvétem.-mondtam a sablon szöveget.-Bocs, hogy ezt mondom, gondolom idegesítő lehet ilyenkor mindenkitől ezt hallani, meg ettől nem is jön vissza, de tényleg sajnálom, biztos nagyon büszke lenne rád és Mitchre is.-mosolyodtam el gyengéden átölelve a fiút.-Nem tudom milyen, mikor elvezstem az egyik szülőmet, de biztos nagyon rossz. Viszont még ennek ellenére is titt vagy és több benned az éet kedv, mint bennem, pedig én nem panaszkodhatok.-mondtam felpislogva rá.
|
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
