|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.26. 11:35 - |
A táborhelyen 5 faház áll. Padok vannak kitéve, nem messze a faházaktól tűzrakóhely is van, ahol lehet sütögetni, nyársalni. |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
-Nem hízelgek. Csak az igazat mondom, mint mindig.-mondtam neki kedvesen. Tekintetem még mindig az övébe fúródott. Igazából le sem tudtam venni róla a szemem.
-Igen, rengeteg az előítélet velük szemben. Köszönhetően az idióta embereknek, akik nem veszik a fáradtságot, hogy megneveljék a kutyájukat. Nem hiába féltem már én sem Mitchet sétáltatás közben, amikor látom, hogy 10-12 éves pálcika gyerekeket húz a hörgő kutya, annyira menne neki a másiknak. Eddig szerencsére sikerült megúsznunk, de ki tudja meddig.-mondtam kissé felháborodva. Miután kellően lenyugodtam, elkezdtem válaszolni Renának.
-Hol is kezdjem... New Yorkban születtem, egyedüli gyerekként nevelkedtem egészen 10 éves koromig. El voltam kényeztetve, csettintettem egyet, és mindenem megvolt. Aztán született két húgom, idén lesznek 7 évesek. Aztán valahogy belekeveredtem a kutyázásba, és apámtól megkaptam Mitchet. Aztán apa meghalt.-nyeltem egyet.-Eléggé bezárkóztam ezután, rengeteget veszekedtem anyámmal. De Mitch kisegített a bajból, és újra talpra álltam. Nagy veszekedések árán iratkoztam be az iskolába. Anyámmal nagyon összevesztem, nem szoktunk nagyon beszélgetni. Azután nyilván felvettek, és most itt ülök melletted.-vázoltam fel életemet nagyvonalakban.-Röviden ennyi.
|
|
|
-Ettől a dícsérettől azonnal kikerekedett szemekkel néztem rá, majd fülig vörösödve csóváltam meg a fejem.
-Ne hízelegj.-motyogtam halkan nevetve. Valami mesterien értett ahhoz, hogy hogyan hozzon percek alatt zavarba, de attól még jól esettaz amit mondott. Kellemes érzés járt át belülről tőle. Eddig még nem nagyon éreztem ilyet, szóval szokatlan volt, de tetszett, br magam se tudtam egész pontosan, hogy mi is akar ez lenni.
Elkomorodva hallgattam a sztorit, amit mesélt.-Olyan sok az előítélet velük apcsolatban és olyan kevesen tudják, hogy hogy kell rendesen megnevelni őket. Csak a harci kutyát látják bennük, vagyis egy eszközt, amit gondolozás nélkül bármire felhasználhatnak. Viszont örülök, hogy megváltozott a véleményed velük kapcsolatban, szerintem remek kutyák én örülök, hogy velük foglalkozunk.
-Igazából indegy, nincs semmi konkrétu, csak mesélj.-mondtam.
|
|
|
-Egyszer majd mindenképp elmegyek. Gratulálnom kell a szüleidnek, hogy ilyen csodás lányuk van.-mondtam elmosolyodva, mélyen a szemébe nézve.-Áh, pitbullok. Remek kutyák, ha erős kézzel vannak fogva. Otthon a szomszédunknak volt, de láncon tartotta, és emiatt elég vad volt. Éjszaka el volt engedve, hogy ha betörnek hozzájuk megfogja a betörőt. Egyszer elpattant a lánc, és elkapta az egyik rokonát. Szétmarcangolta az egész karját. Nagyon ronda volt. Az eset után eltűnt a kutya, rejtélyes okból, ami senki számára nem volt rejtélyes. Akkor még kicsi voltam, nem igazán fogtam fel, hogy nem a kutya a hibás, így hát féltem nem csak a pitbulloktól, hanem az annak kilátszó kutyáktól is.-meséltem el neki a rövid történetemet a pitbullokkkal.-Persze azóta már rájöttem, hogy milyen csodás kutyák, ha megfelelően vannak nevelve.-mondtam neki, bár gondoltam, hogy ezt tudja, lévén, hogy az anyja pitbullokat tenyészt.
-Mit szeretnél tudni?-kérdeztem vissza. Nem sok érdekesség van az életembe, de ha kíváncsi valamire, kérdezzen rá.
|
|
|
-Pff...-mormogtam mosolyogva csóválva meg a fejemet.
-Oké, de egyszer tényleg eljöhetnél. Szép helyen van é akutyák miatt nag a bírtok is.-mondtam az otthonomról áradozva. Imádtam ott élni, bár kezdetben nehezen szoktam bele. Néha mai napig ösztönösen olaszul kezdek el beszélni.
-Pitbull.-vontam vállat.-Az első kutyánk az volt és anya tőle vette az ötletet és így neki is állt tenyészteni, mostanra már sok helyen elismert, ami jó dolog, főleg kiálításokon, sokkal jobb, ha van már hírneve az embernek.-meséltem nagy örömmel. Szerettem erről beszélni, de igyekeztem nem túlzásba vinni, mert nem mindenkit érdekelhet.
-Rendben.-válaszoltam halovány mosollyal.-Most te mesélj kicsit magadról.-kértem.
|
|
|
-Csak utánad. Lányoké az elsőbbség.-vágtam vissza a "Menj a francba" kifejezésére, persze nevetve. Egyre jobban megtetszett ez a lány. Általában nem vagyok a hosszútávú kapcsolatok híve, jobban tetszenek a futó kalandok. De valahogy nem tudom elképzelni, hogy Rena futó kapcsolatra kelljen , van benne valami, ami miatt sohasem tudnék rá úgy tekinteni, mint egy egyéjszakás kalandra. És ez kissé megrémített, mert nem mindennap érez ilyet az ember, főleg nem én. Tekintetemet az övébe fúrtam.
-A normális vendégeket én is szeretem, de nem hiszem, hogy én ebbe a kategóriába tartoznék.-mondtam mosolyogva.-Milyen fajtát tenyésztenek? Bár másik kutya egyenlőre nincs tervben, de ha egyszer lesz, tudjam, hogy honnan lehet biztosan jó kutyám.-kérdeztem rá.
-Szavadon foglak, és mindenképpen megejtjük azt a találkozót.-mosolyodtam el, legfőképpen azon, ahogy Rena zavarba jött, és másfelé kezdett el nézni.
|
|
|
-Menj a francba.--kuncogtam. Szerencsére alább hagyott a röhögő görcs és vére rendesen meg tudtam szólalni, bár az arcom sajgott még.
-Baromság, anyáék mindig örülnek a vendégeknek és hidd el élveznéd. Rengeteg kutya van nálunk.-meséltem lelkesen.-Anya tenyésztő, ki tudja lehet megtetszene egy és elhoznád.-nevettem.-Legalább udnánk, hogy jó gazdája lesz.-mondtam szégyenlős mosollyal a számon.
-Nincs mit.-tettem hozzá vissza nézve rá. Nem volt semmi különleges színe a szemének mégisszépnek találtam.-De... majd ha vissza jöttem elmehetnénk valahova.-mondtam továbbra is tekintetemet az övébe fúrva. Kicsit későn eszméltem rá, hogy ennek nagyon randi meghívásos szaga volt, ezért egyből fülig pirulva elkaptam a tekintetem.
|
|
|
-Ne sírj! Attól, hogy te nem vagy olyan jó kapcsolatban a kutyáddal, hogy esti mesét olvass neki, és jóéjtpuszit adj neki, még nem leszel kevesebb, mint bármelyikünk!-vígasztaltam, és a hátára tettem a kezem, miközben éppen röhögőgörcsöt kapott a hülyeségeimtől. Mikor abbahagyt, levettem a kezem róla, és ránéztem. Amikor felajánlotta, hogy utazzak haza vele a szüleihez, kissé zavartan néztem rá, majd újra felvettem a szokásos mosolyom.
-Két oka van, amiért ezt nem fogadhatom el. Egyrészt nem akarom elrontani a te nyaralásod, mert ritkán lehet hazamennünk, másrészt ha beállítanál egy ilyen hülyével a szüleidhez, szerintem nem csak engem, hanem téged is elzavarnának otthonról.-mondtam vigyorogva, majd mélyen a szemébe néztem.-De azért köszi az ajánlatot.-mosolyodtam el szélesen, és megszorítottam a kezét, amelyet az enyémen pihentetett.
|
|
|
-Ugyan már, én csak őszinte vagyok.-nevettem fel sértődöttségén, tudtam jól, hogy rá játszik.-Nagy színésznő lennél.-kuncogtam.
-Legalább biesmered.-fogtam a fejem röhögés közben. Már lassan a könnyim folytak, mivel eléggé fájt az arcom, ideje lett volna leállni, mert örökre az arcomra fagy a vigyor, de egyszerűen képtelen voltam rá.
Hitetlenkedve hallgattam, ahogy belement a hülyeségbe. Kezembe temettem az arcom, miközben rázta a vállamat a röhögés. Nem bírtam már minden bajom volt, lassan ott tartottam, hogy a földön fögök fetrengeni. Idő közben Stella is vissza jött és nyüszögva bökdöste orrával a lábamat. Szegényem nem értette, hogy mi bajom van, mivel nem szoktam ilyet csinálni. Én a nevetés miatti sírástól, a kutyám pedig az aggodalomtól sírt.
-Nyugi, nincs baj.-vihogtam fejét simogatva. Kicsit elkomorodtam, mikor szóba került az anyukája. Nem volt hozzá közöm, ezért nem kérdeztem meg tőle, hogy mi a helyzet, csak a kezére tettem a sajátom és rá mosolyogtam.-Esetleg arra az egy hétre eljöhetnél velem.-ajánlottam zavartan.-Nem lehet kellemes egész nyáron itt lenni.
|
|
|
-Köszi. Ez azért jól esett..-tüntetőleg elfordítva a fejem játszottam el, hogy most vérig sértettek. Majd újra Renára néztem.
-Egoista? Én?? Ja, igen, az vagyok.-nevettem el magam. Jó társaság volt, örültem neki, hogy nem valami idiótával futottam össze. Szinte röhögőgörcsöt kaptam, ahogy Rena felvázolta, hogyan is képzeli el a mi esténket Mitchel.
-Én nem vagyok hülye, hogy egy kutyához beszéljek. Ugye Mitch, nem is szoktam hozzád beszélni.-fordultam oda hozzá.-És mi a baj azzal, hogy mesélek neki esti mesét? De nem is lehet neki bármit mesélni, például nem szereti A három kismalacot se. Meg a Piroska és a farkast se. Ezeket át szoktam variálni olyanra, hogy végül a farkas nyerjen. Ezért ette már meg a három kismalacot, és Piroskát a farkas. Ha ezeket mesélem neki, nem harapja le az orrom jóéjt puszinál.-meséltem el neki az esti rituálénkat, ami persze nem így volt, de ezt nem kell senkinek megtudnia.
-Ha nem harap meg, egészen jól tudunk együtt működni.-mosolyodtam el.
-Én nem hiszem, hogy hazautazok. Elég akkor látnom anyámat, amikor muszáj. Nem keresem az alkalmat, hogy újra összevesszünk.-mondtam semleges hangon neki.
|
|
|
-Sértő volt? Akkor jó, annak is szántam.-vigyorodtam el.
-Meg egoista, de hát ezt is tudom.-nevettem fel. Ennyit se nevettem már régóta, szóval most kissé begörcsölt az arcom és már fájt a sok nevetgéléstől. Vajon lehet arcizomra gyúrni?
-Pff, merd azt mondani, hogy te sose beszélsz hozzá.-háborodtam fel kuncgva.-Látod Mitch.... Thomas nagyon gonosz, nem akarja bevallani, hogy igazából minden este mesél neked egy esti mesét, mag ad jóéjt puszikát, amiért te néha leharapod a nagy orrát.-mondtam teljesen beleélve magam a baromságba.
-Érdekes.-mosolyodtam el.-De enm rossz, addig amég tudtok együtt dolgozni, ddig miért is ne?-kérdeztem, br csak költői kérdés volt.
-Nos nem hinném, max egy kis időre,pl egy hét. Messze lakunk, szóval maceralenne.
|
|
|
-Mi?! Hogy én ravasz disznó?! Ez kész sértés...-mondtam tettetett felháborodással. Végül elnevettem magam. Egyszerűen nem tudok komoly lenni, főleg nem olyan társaságában, akivel jól szórakozom.
-Nem kell köszönni, kedves vagyok, úgyis tudod.-mondtam vigyorogva. Majd figyeltem ahogy Mitchhez beszél.
-Tényleg, én vagyok hülye. Nem az, aki egy kutyához beszél.-mondtam én is Mitchnek, aki így nem tudta, hogy kire nézzen.-És most mondta nekem, hogy ravasz disznó. Áá, ez tényleg nem gonoszság.-nevettem el magam. Majd Renára néztem, és figyelmesen hallgattam, ahogy válaszol a kérdésemre.
-Ne röhögj ki, de mi engedelmességin vagyunk. Ja, mondja a srác, akit nemrég harapott meg a saját kutyája.-vigyorogtam rá.-A nyári szünetre hazautazol?-kérdeztem meg tőle.
|
|
|
-Na szépen vagyunk.-nevettem fel a vállába boxolva.-Ravasz disznó vagy...-kuncogtam.
-Köszi.-mondtam zavartan pislogva. Nem nagyon szokták ezt mondani nekem, de kifejezetten jól esett, örültem annak, hogy valaki így gondolja.
-Pf...milyen vagy. Mitch a gazdád nem csak hülye, de gonosz is.-evettem és gyengéden megsimogattam a kutya fejét, miközben próbáltam semmi olyat nem tenni, amivel ingerelhettem volna. Szerettem a karmat és nem akartam, hogy Thomas kutyáját szájkosarazzák, csak mert megharapott.
-Nem vagyok túl érdekes, de ha kérdezel válaszolok szívesen.-mosolyodtam el.-Frizbi, és te?-érdeztem kíváncsian.
|
|
|
-Akkor inkább lebeszéllek. Legalább mindennap lesz társaságom.-mondtam nevetve. -Igazán jó társaság vagy amúgy, főleg ha kicsit felengedsz.-mondtam neki mosolyogva. Majd Mitchet figyeltem, ahogy egyre jobban a lányhoz húzódik.
-Elméletileg nem fog megharapni. Napi kettő harapás már megerőltető lenne neki.-gondolkoztam el.-Bár ki tudja, lehet, hogy ma tele van energiával, és belefér az a kettő is.-cukkoltam a lányt.
-Egyébként eddig a neveden kívül nem sokat tudok rólad. Melyik szakon vagy?-érdeklődtem.
|
|
|
-Jóó...-sóhajtottam fel idegesen a hajamba túrva.-De attól még nem kellett volna ezt mondanom.-mondtam határozottan-És meg se próbálj lebeszélni, különben minden egyes nap a nyakadra fogok járni és minden hülyeséget kitalálok, hogy kiengeszteljelek.-fenyegettem meg már nevetve. Fura lett volna, ha tényleg megcsináloma beígért dolgot, kissé hülyének nézett volna mindenki. Mitchre pillantottam.-Remélem én nem leszek a rágókád.-mosolyodtam el, majd oda nyújtottam óvatosan a kezemet felé, hogy megszagolhassa, addig nem akartam hozzá nyúlni, amég el nem fogadja.-Gyagya gyerek, de még fiatal és ennek a fajtának alapból későn nől be a feje lágya.-nevettem fel.-De attól még imádom.
|
|
|
-Azt se tudom miről beszélsz, mi volt nem szép dolog tőled. Ha a Mitch-el kapcsolatos kérdésed, az teljesen jogos volt, valószínűleg én is feltettem volna ezt a kérdést.-próbáltam meggyőzni arról, hogy semmi rosszat nem mondott. Amikor félresöpörtem a tincset az arcából, enyhén elvörösödött. Egy bátorító mosolyt küldtem felé. Mitch megunta a simogatást, és inkább Renához fordult, tőle is simogatást várva. Reménykedtem benne, hogy nem fog odakapni neki. Közben Rena kutyája üldözőbe vett egy mókust, és ugatva figyelte, ahogy felmászik a fára.
-Látom nem csak az én kutyám zakkant kicsit. Bár a tiéd egy fokkal azért jobb.-mondtam nevetve.
|
|
|
-De attól még nem volt szép, amit mondtam.-válaszoltam szemöldökömet ráncolva. Minden képpen elnézést akartam tőle kérni, hiszen csak így marad tiszta a lelkiismeretem. Amikor az arcomból félresöpört egy kósza tincset enyhén elvörösödtem. Nem nagyon szoktam ilyesmihez, szóval könnyedén zavarba tudott hozni. Elgondolkodva néztem a kutyáját. Amilyen szép annyira kiszámíthatatlan. Idő közben Stella felcsapott testőrnek, mivel el se mozdult mellőlem és fél szemét Mitchen tartotta. Megcsóváltam a fejem és eltoltam magamtól, ennyiből szerencsére megértette, hogy leállhat, szóval felfedező útra indult. Mikor egy mókus ugrott ki a fűből és szaladt a fa felé, kissé megszeppenve nézett utána, majd egyből üldözőbe vette és ugatni kezdett.-Te jó ég..-sóhajtottam fejemet fogva.
|
|
|
-Ne.. Ne kérj bocsánatot. Nem bántottál meg semmivel. Még csak meg se forduljon enz a fejedbe. Emiatt ne érezd magad rosszul.-mondtam, miközben kisöpörtem egy, az arcába lógó hajtincset. Örömmel fogadtam, hogy itt marad, és nem megy el. Jól éreztem magam a társaságában. Mitch időközben odajött hozzám, és az ölembe hajtotta a fejét.-Ha nem harapsz meg megint, akkor megsimogatlak.-mondtam neki vigyorogva, és megsimogattam a fejét. Bezzeg most hízelgett.
|
|
|
Hitetlenkedve néztem ezúttal egyenesen a fiú arcába.-Ne viccelj már. Még hogy te engem, inkább nekem kéne bocsánatot kérnem, nem pedig nekem. Egyetlen egy kifogásom lehet, mégpedig az, hogy egyáltalán nem értek az emberekhez, a kutyákon ki tudok igazodni, de az embereken nem, éppen ezért van, hogy néha elvetem a súlykot és mégcsak nem is tudom, hogy rosszat mondtam.-magyaráztam.-De ha tényleg szeretnéd, hogy maradjak, akkor maradok.-mosolyodtam el haloványan megfogva a fiú kezét. Feltápászkodtam és megindultam egy pad felé.-De tényleg ne haragudj.-tettem még hozzá.
|
|
|
Láthatóan rosszul érintette Renát, hogy kissé hevesebben reagáltam, mint kellett volna. Pedig nem bántásból mondtam, amit mondtam. Közben fújtam egy kis fertőtlenítőszert a sebre, ami borzasztóan csípett, és körbetekertem kötszerrel. Rena leguggolt Stellához, és őt simogatta, talán azért, hogy ne vegyem észre, hogy rosszul esett neki, amit előbb mondtam. Mikor azt mondta, hogy mennie kéne, leguggoltam hozzá.
-Ne menj. Jó veled beszélgetni. -mosolyodtam el.-És bocs, ha megbántottalak valamivel, nem állt szándékomban. -mondtam, és közben felálltam. Felé nyújtottam a kezem.-Gyere, üljünk le egy padra.-hívtam egy széles mosollyal az arcomon.
|
|
|
-Oké, értem.-mondta halkan lesütve a tekintetem. Eléggé elszégyeltem magam és úgy döntöttem, hogy inkább meg se szólalok, ha nem muszáj. Amint megálltunk a kis ház előtt óvatosan bólintottam, majd szerencsétlenül állva vártam, hogy kijöjjön. Amikor kijött inkább legúgolva Stellához simogattam a buksiját. Hiába, nekem inkább a kutyákkal való barátkozás megy, az embereket folyton félre értem, vagy olyat mondok, amit nem kéne. Most is rendesen mardosott a bűntudat, egyáltalán nem állt széndékomban bántót mondani, vagy bárki felett is intézkedni.-Lehet mennem kéne.-mondtam Thomasra nézve, majd vissza Stellára. Idegességemben elkezdtem az ajkamat harapdálni.
|
|
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
