|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.29. 20:19 - |
A tűzrakóhely a tábor közepén található, nem messze a faházaktól. Esténként jókat lehet mellette beszélgetni, nevetgélni, közben pedig virslit, szalonnát nyársalni. |
[11-1]
|
Még egy ideig beszélgettünk Astriddal, de visszaértek a többiek a túráról, és elkeveredtünk egymástól. A tábor tűz elég jól sikerült, nagyon jó hangulatban telt. Akik játszottak hangszeren, és elhozták remek dalokat játszottak nekünk. A tábor további napjait még együtt töltöttük, de hamarosan véget ért a tábor. Hazafelé vettük az irányt, útközben megálltunk fagyizni, majd visszaérve mindketten a szobánkba mentünk, mivel elég fárasztó volt az elmúlt 3 hét. Megígértem Astridnak, hogy holnap találkozunk, de mihelyst beértem a szobámba, és ledőltem az ágyba elnyomott az álom. Jó kis tábor volt, élveztem minden percét, de a legjobb az Astriddal eltöltött idő volt.
//Jackson-Astrid:Kör lezárva!//
|
|
|
Scrooge nem fogta fel, mennyire megijesztett, ő csak annyit érzékelt, hogy a nagy kirándulását arcátlan módon félbe szakítottuk. Bár ez engem egyáltalán nem érdekelt, inkább az, hogy ott dicánkolt a kezemben.
Jackson leült mellénk és finoman megböktem a könyökömmel, miközben egyre erősödő mosoly terült el az arcomon. Túl a sokkon, azért a helyzet javulni látszott, még arra is hajlandó voltam, hogy az ölelésemből kiengedjem Scrooge-t, aki azonnal ment volna tovább felfedezni, ha nem tartja vissza a póráz. Szemrehányóan pillantott vissza rám, de nem hatott meg. Rado ismét mellém telepedett, mint, akinek fel sem tűnt az egész, csak az, hogy arrébb ültünk egy kicsit. Fejét az ölembe hajtotta, így ücsörgött egy kis ideig, aztán lefeküdt, de a melegtől megsokszorozódott nyáltömege kifolyt a szájából, így amikor pofiját végighúzta a lábamon, bőrömre is került egy adag. Undorító, ragacsos akármi a lábamon. Nagyszerű!
- Fúj, Rado! - Combtól térdig összekent, a zsebemben lévő zsepiből meg facsarni lehetett a vizet. Tehát nem maradt más, mint elviselni a csiganyom szerű sávot. Blee. Persze, nem haragudtam rá, nem tehet róla, ha kiakasztja a meleg.
|
|
|
Láttam Astrid arcán a megkönnyebülést, mikor megtaláltam Scrooge-t, de valószínűleg én is így reagáltam volna. Bár Paco-t könnyen felfedezném, amekkora kutya. Figyeltem, ahogyan magához öleli a kicsit, és elmosolyodtam. Örültem neki, hogy meg lett, hiszen itt tényleg nem ismertük a terepet, és könnyen elveszhetett volna.
-Nem kell megköszönni.-háritottam el hálálkodását. Leültem mellé, és figyeltem Scrooge-t, ahogyan szabadulni próbál gazdája kezéből. Paco odajött, és oda hajolva kezdte el szaglászni a kicsit.
|
|
|
Kétségbe esve forogtam és léptem össze-vissza, míg Jackson meg nem fogta a vállam, mert akkor megálltam. Láthatta rajtam, mennyire felkavart a dolog, és ez még enyhe kifejezés. Scrooge könnyen elkalandozik, pontosan ezért nem szoktam elengedni nyílt terepen, csak ha megyek utána, hogy lássam, hová bújik be. Most viszont nem figyeltem és ennek meg lett az eredménye, eltűnt előlünk.
- Itt könnyen lehet baja, nem ismeri a terepet, ahogy én sem - hadartam. Akaratlanul, mint ahogy a hangomból sem tudtam kiűzni vagy legalbb csillapítani a már-már hisztérikussá váló idegességet. Hajamba túrva söpörtem hátra a szemembe lógó tincseket.
- Ó, te jó ég! - Jacksonék elé szaladtam és elvettem Scrooge-t, aki értetlenül kíváncsian nézett rám. Hazudnék, ha azt mondanám, nem álltam közel a kiboruláshoz, könnyekkel és hasonlókkal. Valahogy a kutyáimmal kapcsolatos traumáim mindig jobban megérintenek, mintha mondjuk velem történik valami.
Magamhoz öleltem a kis szőrcsomagot, ha nem féltettem volna aprócska csontjait, szerintem ropogásig szorongatom. Gyorsan rácsatoltam a padon hagyott pórázát, de nem tettem le, hanem leültem és az ölembe húztam. Ő szeretett volna kiszabadulni, kaparászott, de nem hagytam.-
- Köszönöm! - néztem fel Jacksonra némi fáziskéséssel, mert annyira lefoglalt a megtalálás öröme, hogy egy pillanatra elfeledkeztem róla, kinek is köszönhetem.
|
|
|
Elvigyorodtam, ahogyan Astrid megfenyegeti a kiskutyát. Elengedve azt rögtön Paconak rohant, és heves játékba kezdtek. Paco örült, hogy végre valaki játszik vele, és hemperegve-hörögve játszott vigyázva Scrooge-ra. Egy ideig figyeltem őket, majd újra Astridra összpontosítottam.
Paco közjátéka után felnevettem, majd arcomról lefagyott a mosoly. Scrooge eltűnt, Astrid pedig teljesen kiborult. Magamhoz hívtam Pacot, és nyugtatóan a lány vállára tettem a kezem.
-Ne pánikolj, megtaláljuk.-próbáltam nyugtatni a lányt, de én is megijedtem. Felálltam, és először a bokrok közé pillantottam, de ott nem láttam. Paco közben körülöttem járkált, majd hirtelen beszaladt a tuják közé. Utána siettem, és ahogyan gondoltam, ott volt Scrooge. Elmosolyodtam, és felemeltem.
-Itt is van a kis csavargó.-nevettem fel, és odavittem Astridnak.
|
|
|
- Ha nem jössz vissza, a mai vacsorád egy nagy szippantásnyi levegő lesz. Világos?! - néztem komoly arccal Scrooge-ra, aki annyira ment volna játszani, hogy vissza se tudtam tartani, teljes erővel rontott volna Pacora, aki nem tudja még, mire vállalkozott azzal, hogy elhívta őfelségét játszani. Radoról lecsatoltam már előbb a pórázt, valamikor akkor, amikor Paco elrohant jelölgetni és láttam az én szőrfejűmön, hogy ő is menne egy kört, de meghazudtolva a tekintetében lakozó szándékot, egyszerűen leheveredett elém, feneke a lábamon nyugodott, míg ki nem húztam alóla.
- Ma túl aktív vagy - Hajoltam le hozzá és megsimogattam a fejét, aztán Scrooge-hoz fordultam, akit egy ígéret után hámostul szabadon engedtem, persze egyből nekilendült, futott az új nagy barát után, szemmel tartottam őket, majd ismét Jacksonhoz fordultam.
- Akkor ez a sors keze volt, örülök neki, hogy maradtál - mondtam mosolyogva és letettem magam mellé az összes pórázt.
Úgy éreztem, mintha az iménti közjáték után végre folytathatnánk valamit, de mire ez a gondolat átvillant az agyamon, ismét félbeszakadt a mi kis romantikus jelenetünk, mert ez már tényleg az, valami fura mesébe vagy filmbe illő jelenet. Elnevettem magam, mikor megláttam Pacot, aztán körbenéztem, de Scrooge sehol sem volt, legalább a közelünkben nem. Azonnal elárasztott a pánik, felugrottam és a nevét kezdtem el kiabálni. Egy pillanatra nem figyeltem rá és eltűnt. Többször elkiáltottam a nevét, de nem jelent meg, én pedig azt se tudom, merre mehetett, hol keressem.
|
|
|
-Nem, még semmiről.-mosolyodtam el, és néztem a lányra kedvesen. Majd Pacora irányítottam a figyelmemet. Megsimogattam, és lekapcsoltam róla a pórázt. Rögtön elrohant, és megjelölt néhány fát. Majd a két kutyához szaladt, és farkát megcsóválva nézett rájuk. Felnevettem, mikor Paco teljes mosollyal vágta magát hanyatt, majd felugrott, és elrohant, és vissza. Eljátszotta ezt még párszor, hátha csatlakoznak hozzá a többiek. Astrid kérdésére odafordultam hozzá, és elgondolkodtam.
-Nem tudom, valahogy éreztem, hogy nem kell elmennem.-mondtam, és rámosolyogtam.-Jól tettem, hogy nem mentem le túrázni.-néztem rá, majd odahajolva hozzá hosszan megcsókoltam. Ám hirtelen egy nyálas dolgot észleltem az arcom oldalán. Megszakítottam a csókot, és szemrehányóan néztem a bűnösre, vagyis Pacora. Vigyorogva lesett rám, örülve, hogy foglalkozok végre vele. Akaratom ellenére nevettem el magam.
|
|
|
A kedélyek kezdtek lenyugodni, ahogy leültünk, határozottan éreztem, hogy most már rendben leszünk.
- Akkor nem maradtam le sok mindenről. - Sosem voltam nagy táborozós meg kirándulós, de a filmekből meg a könyvekből kiindulva, azt hiszem, tetszeni fog. Ha mégsem... Ilyen esetre felkészülni sem akarok.
- Azt mondtad, a többiek túrázni mentek. Te miért nem mentél? Biztos, érdekes lehet. Bár, úgy kicsit nehezebb lett volna megtalálnom téged. - Az utolsó mondat inkább csak egy hangos gondolat volt, de tulajdonképpen igaz. Akárcsak a mosoly, ami az iménitek után ismét levakarhatatlanul ott volt az arcomon.
|
|
|
Bevártam Astridot, és Pacot az ellenkező oldalamra vettem. Láthatóan kezdett megnyugodni, és én is kezdtem feloldódni. Hátrapillantva láttam, ahogy az idegen férfi távozik a tótól. Nem értettem, hogy mi baja volt, miért fájt neki annyira, hogy ott voltunk, mikor ez kutyás táborhely. Na, de most már mindegy, a lényeg, hogy odaértünk a tűzrakó helyhez. Paco már meg volt annyira nyugodva, hogy ha odajönnek is a kutyák, nem fogja bántani őket, szóval leültem Astrid mellé. Kérdésére odakaptam fejem, és elmosolyodtam.
-Valószínűleg az utolsó napon lesz sütögetés. Elvileg lesz még valami háziverseny is, meg valami tavas is. Semmi konkrétat nem mondtak még.-vontam meg a vállam. Hátradőltem a padon, és Astridot figyeltem.
|
|
|
A férfi nem akarta feladni, de már nem is mert közelebb maradni hozzánk, ami egyszerre volt jó és rossz hír. Rado kevésbé volt feszült, mint Paco, de nem téveszthettem egy pillanatra sem szem elől. Inkább azt vártam, mikor hagyhatjuk ott végre az idegent és szerencsére nem kellett sokat győzködnöm Jacksont, mert szinte azonnal beleegyezett. Rövidre fogtam mindkét pórázt, igyekeztem láb mellett tartani őket, miközben nagy ívben kikerültük a férfit és csatlakoztunk Jacksonékhoz.
- Rendben - Bólintottam is a válaszhoz és átmentünk a másik oldalára, így is hagyva egy kis távolságot közöttünk. Megértem, ha Paco idegeit felborzolták a történtek, még engem is felkavart az egész.
Visszamentünk a táborba és innentől tulajdonképpen el voltam veszve, mert csak a tó és a faház közötti utat ismertem, A tűzrakóhely viszont volt annyira központi helyen, hogy saját erőből sem kellene sokat keresgélnem.
- És, volt már valami nagy esti sütögetés itt vagy a táborok szokásaihoz híven utolsó napra tartogatják? - Leültem az egyik fa padra, egy kezemben fogtam a két pórázt.
|
|
A tűzrakóhely a tábor közepén található, nem messze a faházaktól. Esténként jókat lehet mellette beszélgetni, nevetgélni, közben pedig virslit, szalonnát nyársalni. |
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
