|
Témaindító hozzászólás
|
2015.02.26. 18:09 - |
Az udvar végén található tó köré hatalmas, árnyékot adó fák vannak. A kutyák és gazdáik szabadon mártózhatnak meg a vízben, persze csak ha jó idő van. A víz tiszta, mivel senki sem dobálhat bele szemetet vagy mérgező anyagot, így teljesen nyugodt szívvel bele lehet menni. Nyáron sokszor szerveznek kinti programot a tanárok, és minden évben megrendezik a hagyományos vetélkedőt, ami a tó átúszásából és néhány játékos feladatból áll. |
[56-37] [36-17] [16-1]
|
-Akkor jó. Nekem meg jó, ha Jamie-nek hívsz. Bár mindenki így hív, akivel nagy ritkán beszélek.-mondtam a végét halkabban, és már meg is bántam, hogy ezt is elmondtam neki. Még a végén azt hiszi, hogy nincsenek barátaim, és az a baj, hogy nagyvonalakban ez a helyzet. Persze vannak osztálytársak, akikkel egészen jóban vagyunk, de nincs olyan, akivel azt mondhatnám, hogy igazi barátok vagyunk. Csak haverok. ~"Sose voltak barátaim, legalábbis nem közeliek. Talán ezért olvasok olyan sokat. A könyvek az igazi társaim."~idéztem fel magamban Andrea Cremer szavait, és egyetértettem vele. Bár szerintem amúgy is sokat olvasnék, csak akkor nem folyton a szobámban ülnék.
Hayden úgy döntött, hogy bemutatkozik, csak az a baj, hogy rajtam keresztül próbálta, és az lett a vége, hogy tiszta víz és nyál lettem. És ez csak azért, mert a lány kutyája befurakodott közé meg Vic közé. Hát persze, mi más okból. Hallottam, hogy Victoria halkan felkuncog, de egyelőre azzal voltam elfoglalva, hogy valahogy elhárítsam Hayden "támadásait". Ha én lettem volna a külső szemlélő, valószínűleg én is így reagált volna, szóval egyáltalán nem éreztem úgy, hogy kiröhögött volna a szerencsétlenségem miatt.
Végül sikerült eltávolítanom Haydent magamról, bár nagyrészt magától hagyott ott. Bosszúsan néztem rá egy ideig, de megenyhült az arckifejezésem, mikor nagy barna szemeivel aranyosan pillantott rám. Nem tudok rá haragudni. Mikor megszólalt Vic, csak halványan elmosolyodva megráztam a fejem.
-Túlélem, azt hiszem, amúgy is hozzászokok már lassan, hogy Haydennel nem unatkozok az egyszerű hétköznapokon sem.-nevettem fel halkan a végén, és az említett állat hátra is fordult, hogy miket beszélek én róla. Csak megpaskoltam a hátát, és újra Victoriara néztem. Bocsánatkérése csak kérdőn néztem rá, majd szinte azonnal megráztam a fejem tiltazásképpen.
-Nem, már ismerem Hayden-t, minden apró mozdulatot képes felfújni, és ebből vagy baj lesz vagy épp szerencsésen inkább otthagyja. Most nem akarta ott hagyni.-magyaráztam meg vállat vonva. Szerencsére még egy kutyát sem tudott elkapni, pedig már elég sok lehetősége volt rá. Nem az a baj, hogy nincs megnevelve, csak szimplán ilyen temperamentumos, mint maga a fajta. Ha máshogy nem tudja megoldani, akkor erőszakkal fogja, ilyen egyszerű. Már hozzá vagyok szokva, hogy ha kutyák vannak a közelben, minden helyzetet tudnom kell kezelni, különben nagy esély van rá, hogy baleset fog történni.
Undorodva igyekeztem leszedni magamról a lehető legtöbb nyálat, kevés sikerrel. Csak akkor pillantottam fel, mikor Vic megszólalt és felém nyújtotta a zsebkendőit. Egy kicsit hezitáltam, majd egy hálás pillantással elvettem végül tőle.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá, és így már sikerült többé-kevésbé felitatni az összes nyálat a fejemről. Remélhetőleg a pólóm meg a nadrágom megszárad, mire visszaérek a kollégiumba, és nem fogok végigcsöpögtetni mindent. Épp letettem a nyálas zsepiket a könyv mellé, mikor Vic megszólalt.
-Ó, nem, maradj nyugodtan. Olvastam már, csak...-hagytam félbe a mondatot, és kicsit elgondolkoztam, hogyan is fejezzem be. Végül eszembe jutott valami.-...csak ez egy jó régi klasszikus könyv és "a klasszikusok jellemzője, hogy ezerszer olvassa őket az ember, és mindig talál bennük valami újat."-idéztem neki Woody Allen szavait, és megint elfelejtettem megmagyarázni neki, hogy ezek épp kinek a szavai. Megszoktam, hogy magamban nem kell megmagyarázni, mert tudom.
|
|
|
Amikor belezavarodott mondandójába elvigyorodtam. - Maradhat a Vic. - mondtam nevetve, hogy megnyugtassam James-t. Kár lenne ha már itt elakadna barátkozásunk.
Elakadna? A bemutatkozás után az események úgy "felpörögtek", hogy esély sem volt elakadni. Ray volt mindennek az oka! Amikor közém és Hayden közé furakodott, a szuka elég egyértelműen kifejezte nemtetszését. Én képtelen voltam Ray miatt gyorsan cselekedni, na meg szinte észre sem vettem, de James a helyzet magaslatán volt. Olyan erővel rántotta el kutyáját, hogy mindketten felborultak, alul a fiúval felül a kutyával. Gyorsan elkaptam Ray nyakörvét és leteremtettem magam mellé a földre. Hirtelen nem volt szórakoztató a helyzet, de mikor a párosra néztem halk kuncogásba kezdtem. A barna szuka vidáman nyaldosta szeretett gazdája arcát. ~ Szegény. ~ jegyeztem meg magamban együttérzően.
James bármennyire is védekezett, egy több tíz kilós kutyával nehéz lehet úgy bírni, hogy ránk van hasalva. Már számon volt, hogy megkérdezzem segítsek-e leszedni, de aztán Hayden elégedetten ugrott James mellé.
- Nagyon sajnálom James! - mondtam együttérzően, de mosolyogva. Ránéztem átázott ruháira. Egyáltalán nem irigyeltem emiatt, de legalább megtudtam, hogy nem csak az én kutyám képes szeleburdiságokra.
- Ugyan nem te a te hibád, én sajnálom, nem tudtam, hogy ez lesz. Hamarabb is lefoghattam volna Ray-t. - mondtam a földet bámulva, mintha szégyellném magam, közben csak azt néztem amint szegény fiú igyekszik megszabadulni a nyáltól. Ekkor villant fejembe, hogy nálam van zsepi! Oldalra (Ray) felé dőltem és a zsebemből előkaptam két darab zsebkendőt és kedvesen James felé nyújtottam.
- Tudom, hogy ezzel nem javítok a helyzeten, de legalább szárazak! - adtam át a fúnak és reméltem, hogy elfogadja. Ennél többet tényleg nem tehettem. Míg ő tisztogatta magát, én Ray nyakörvére kapcsoltam a pórázt. Szavak nélkül is helyben maradt, megértette, hogy nagyon rossz volt. Mellettem hasalt a fűben. Mikor visszanéztem James-re észrevettem a könyvet a földön. Eddig fel sem tűnt, hogy olvasás közben zavartam meg.
- Ha folytatni szeretnéd távozhatok! -néztem a könyvre, és mondtam felajánlásképp.
|
|
|
Gyorsan átadta a szót nekem, ami kicsit hirtelennek tűnt, elvégre még ahhoz is komolyan össze kellett szednem magam, hogy rámosolyogjak, miközben kinyögök valamit. Nem baj, menni fog ez Jamie. Vagy nem. Egy ideig csak én beszéltem, ő meg csak mosolyogva hallgatott, amitől kicsit megilletődtem. Nem tudom, miért nem szólalt meg, remélhetőleg nem azért, mert untatom. Najó, valljuk be, mindenkit untatok, ha mindig csak idézeteket köpök be, ezért is igyekeztem annyira, hogy valami értelmesebbet is tudjak mondani.
Hayden csak érdeklődve figyelte, amint a kan játékra próbálja invitálni. Meglöktem kicsit, hogy ha szeretne, mehet játszani nyugodtan, de ő csak felém fordította a fejét, és egy amolyan "Most komolyan ezzel kellene játszanom? Nemár.." kifejezéssel nézettre, mire csak megvontam a vállam.-Akkor ne menj.-sóhajtottam fel, és halvány mosollyal az arcomon simogattam meg a nyakát. Ő is csak fújtatott egyet, és megrázta kicsit a bundáját, amitől kicsit vizes is lettem. Újra leült mellém, és továbbra is csak az előtte ugráló kant nézte.
Ha a lány kínosan érezte magát, akkor én nem tudom, hogy én mennyire voltam zavarban, miután felajánlottam, hogy leülhetne mellém. Fogalmam sincs, ennyi bátorságot honnan gyűjtöttem össze, de talán a jókedve ragadós, mert még mindig egy halvány mosoly volt az arcomon. Nem mondom, hogy vigyorogtam, de mosolynak nevezhető valami volt az arcomon, ez pedig határozottan nagy előrelépés volt. Végül helyet foglalt mellettem, kissé közelebb, mint vártam volna, de nem éreztem úgy, hogy belemászott volna a személyes terembe, vagy valami. Nem akartam letenni a könyvet, egyelőre ez volt az egyetlen biztos dolog, amibe tudok kapaszkodni, ha túl kínos lenne a téma. Mosolyogva figyeltem, ahogyan a kutyája megböki, majd már tovább is megy.
Örömmel vettem a bemutatkozását, és én is rámosolyogtam.
-Részemről a szerencse, Victoria.-mondtam kedvesen.-Vagy Vic. Bár nem vagyunk barátok, szóval szerintem maradok a Victorianal, bár az meg túl hivatalos. Vagy nem?-zavarodtam bele a gondolatmenetembe, amit hangosan el is mondtam. A végén csak felsóhajtottam, és megrázva a fejem kaptam el a tekintetem a lányról.-Inkább mondd meg te, hogyan hívjalak.-fordultam oda hozzá, miután kicsit összeszedtem a gondolataimat, de ekkor ő már Haydennel ismerkedett. Láttam, hogy a szukának tetszik a simogatás, viszont mikor Ray befurakodott közéjük, elhúztam a szám, és gyorsan Hayden nyakörve után nyúltam, hogy még időben elrántsam onnan. Jól tettem. Már láttam, hogy kicsit felhúzza az ínyét, és vicsorgásra készült, de szerencsére elrántottam onnan időben. Viszont a nagy lendület miatt teljesen magamra húztam, és a szuka úgy borult át rajtam, hogy végül valahogy mégis az ölembe érkezett. Felnyögtem a hirtelen jött súly miatt, de Haydennek látszólag eszében sem volt leszállni rólam. Meglökdöstem kicsit, hátha akkor rájön, hogy nekem ez nem igazán tetszik, de hiába. Felsóhajtottam, és lemondtam róla, hogy le fog szállni valaha rólam. És ez még nem volt elég, lévén, hogy a feje felém volt, elkezdett nyalogatni, de úgy rendesen. Védekezően a fejem elé tartottam a kezem, de hiába volt. És mint aki jólvégezte dolgát, leszállt rólam, és mellém feküdt. Én meg félig már feküdtem a fa mellett, az arcom csupa nyál volt, a ruhám is vizes volt, mert ugye az ő bundája is az volt. Egyszóval, minden összejött. Felsóhajtottam, és újra felültem, hogy a fatörzsnek dönthessem a hátam. A kezemmel a nyál nagyrészét letöröltem az arcomról, és undorodva kentem a fűbe. Bocsánatkérően néztem a mellettem ülő lányra.
-Bocsi, csak azért húztam el, mert nem szerettem volna balhét. Nem tetszik neki, ha ilyen hevesen barátkozik valaki.-magyaráztam meg halkan, miért is történt ez az egész.-A többi meg a saját hóbortja.-sóhajtottam fel, és megveregettem kicsit Hayden hátsóját, aki erre csak megcsóválta a farkát.
|
|
|
A fiú kisugárzás annyira nyugodt volt, hogy kénytelen voltam lassítani. Tudtam, hogy helytelen lenne hadarnom és sokat beszélnem, így csakhamar átadtam neki a szót. Mikor köszönt, teljesen más volt a hangja, mint akkor amikor behívta a kutyáját. Kedvesebb ám vissza húzódóbbnak tűnt. Persze ez egyáltalán nem zavart, főleg miután elmondja azt a szép, költői monológját. ~Milyen igaz!~ gondoltam és örömmel töltött el, hogy nem egy bunkó tirpákot fogtam ki. Egyszerűen nem tudtam erre mit mondani, csak szélesen vigyorogtam. Nagyon tetszett, hogy egy művelt fiatal embert tisztelhetek benne. Természetesen nem tudtam, hogy ez egy idézet volt, és bántam is, hogy nem ismertem idáig, de hát ami késik nem múlik. Ám sem a költőt, sem a mű címét nem ismertem így erre a megszólalására is csak csenddel tudtam válaszolni.
Szerencsére az "események" haladtak és nem volt annyira kínos a szituáció. Ray közben játékra invitálta a szukát, de az egy tapottat sem lépett engedély nélkül. Helyeseltem a nevelését! Miközben rájuk figyeltem, nem néztem a fiúra. Így amikor amaz megpaskolta a földet és feltett egy kérdést, hirtelen rászegeztem tekintetem. Mondhatni kicsit elpirultam. Részben mert idegen volt, részben meg igyekeznem kellene haza. De nem számított most az utóbbi, így aranyosan rámosolyogtam és letelepedtem melléje. Nagyjából 15 centi lehetett köztünk, de reméltem, hogy nem zavarja, ha igen arrébb költözhetek.
Szóval leültem, mire Ray odaszaladt hozzám és megbökött az orrával, majd a lendület tovább is vitte. Szemem sarkából figyeltem a fiút, de leginkább az előttünk tartózkodó rodesian gyönyörű szemeit vizslattam, míg "társam" meg nem szólalt. ~Hát persze, a bemutatkozás!~ villant fel bennem, hogy mit felejtettem el. Nekem kellett volna hamarabb megtennem e lépést. Ám abban a pillanatban nem tudott ez kizökkenteni, annyira lenyugodtam.
- Nagyon örülök Jamie! Én Victoria vagyok, de barátoknak csak Vic! - mosolyogtam és biccentettem egy kicsikét. Mikor kutyáját is bemutatta lassan kinyújtottam az eb felé a kezem. Hayden megszaglászta, láttam, hogy csóvál így szó nélkül megmertem simizni a buksiját. Erre persze Ray szélsebesen futott felénk és befurakodott a karom alá. - Hát igen, ő meg Ray! Ez a piszok dög! - mondtam nevetve. Természetesen ezek nálam a szép jelzők metaforáját jelentette.
|
|
|
Szórakozottan figyeltem, ahogyan elbeszélget a kutyájával, majd elengedi, hagy menjen el. A kutya még elég fiatalnak tűnt, nem csoda, hogy követte Hayden-t, amikor belecsobbant a vízbe. Hayden-t egyáltalán nem zavarta, hogy miatta szidták le az idegen kutyát, sőt, még az is lehet, hogy ha ember lenne, örömmel figyelte volna. Ki tudja.
Belemerültem újra a könyvembe, és csak akkor pillantottam fel, mikor éreztem, hogy Hayden megcsóválja egy kicsit a farkát. Láttam, hogy közeledik az előbbi páros, úgyhogy igyekeztem nem egy antiszociális könyvmolynak tűnni. Valószínűleg nem jött össze. Köszönésére magamra erőltettem egy mosolyt, mert még a végén azt hiszi, hogy szociopata vagyok. Pedig nem, esküszöm.
-Sziasztok.-köszöntem vissza nekik, mármint neki meg a kutyájának, de nem sok időt hagyott, mert már beszélni is kezdett. Csak bólogattam párat, hogy a saját zavarom enyhítsem. Tényleg látszik rajtam, hogy antiszociális vagyok, egy beszélgetést nem tudok lebonyolítani.-Helytelen az embereket külsőségek alapján megítélni és elítélni. Nemegyszer megtörténik, hogy másképp látjuk a dolgokat, mihelyt kiderülnek az okok és összefüggések.-idéztem Ruth Werner egyik regényéből, de gondolom nem igazán ismerheti, úgyhogy gyorsan hozzátettem.-Ruth Werner, Egy különös lány.-mosolyogtam rá halványan, és már saját magamat vertem volna fejbe.-Szóval, nem, nem ítéllek el. Ráfér néha egy kis nevelés a kutyákra.-szedtem össze magam, hogy végre kinyögjek mást is idézeteken kívül. Láttam, hogy a kutyája tart kicsit Haydentől, pedig most egészen barátságos hangulatában van. Az előbb is csak azért akarta ledominálni, mert a földön feküdt, elvégre az a behódolás jele. Egy ideig kínosan néztem a lányra, majd megpaskoltam a mellettem lévő földet.-Nem akarsz leülni?-kérdeztem tőle lesz-ami-lesz alapon. Hűha, komolyan fel tudtál tenni egy kérdést, Jamie? Ez már valami. Halványan rámosolyogtam, majd úgy döntöttem, hogy illene bemutatkozni.-Amúgy, James vagyok.-mutatkoztam be.-Vagyis csak Jamie.-javítottam ki magam, majd megsimogattam Hayden-t.-Ő pedig Hayden.-mutattam be őt is, mert hát ő saját magát nem tudja, lévén hogy kutya.
|
|
|
Valójában eszem ágában sem volt magamra haragítani a kutyámat. Persze akármennyire is fiatal jól tudom, hogy emiatt nem romlana meg a kapcsolatom vele, de azért nem akartam vasszigort sem alkalmazni nála. Nem szabad elveszítenem a bizalmát!
- Na lódulj! - mondtam neki lenézően és elléptem tőle mire felpattant és vidáman elfutott. Láttam rajta, hogy most már nem fog még egyszer belemenni a tóba, bár ez már nem javít a helyzeten. Mindeközben társaságunk akadt. Színre lépett az a kutya aki miatt lett vizes Ray. Persze egyáltalán nem haragudtam az idegen ebre, hisz nem az ő hibája, Ráadásul mikor közelebb jött felismertem, hogy milyen szép oroszlánkutya! Barátságosnak tűnt, mégsem akartam megsimogatni, főleg, hogy Ray fülé magasodva állt feszesen. Csak azután engedtem el Ray-t, hogy a gazdája behívta. Természetesen tekintetemmel végigfigyeltem a szuka mozgását, hogy megtudjam kié. Persze gondoltam, hogy ha egyszer a kutyát nem ismerem akkor a gazdit sem fogom...és így is lett. Nem messze tőlem egy fiú várta a szukát, majd simogatással jutalmazta.
Gondolkodnom és mérlegelnem kellett. Hol Ray-re pillantottam aki közben össze-vissza szaglászott, hol a fiúra és kutyájára. Jó lenne legalább bemutatkozni és bocsánatot kérni vagy hasonló, de most mát szeretnék "hazamenni". Mégis úgy döntöttem amíg nem kezd sötétedni kint maradunk.
Kényelmes tempóban közelítettem meg a fiút. Nem néztem végig őt, hol a tóra pillantottam, hol a távoli kutyákra, igyekeztem elterelni a saját figyelmem.
- Szervussss...tok! - köszöntem mosolyogva. ~Most vagy azt hiszi, hogy csak megjátszom magam vagy valóban megjátszom.~ Biztos meg van a véleménye rólam, de nem is igazán tudtam mi tévő legyek. Minden esetre, köszönésem után alig hagytam időt a megszólalására. - Bocsáss meg nekem, ha megzavartalak csak...izé.. - nyökögtem. Mit is szeretnék mondani? Hogy szép a kutyája? Vagy hogy vizes a kutyája? Nem jutott eszembe hirtelen semmi kedves ismerkedős szöveg. - ..na szóval ne ítélj el a történtek miatt légy oly kedves. - nyögtem ki végül barátságosan. Jó ha az elején leszögezem, hogy én igenis állatbarát vagyok, az iménti incidens csak színészkedés volt Ray-el. Apropó Ray! A rodesian nagyon aranyos és szelíd volt, ám Ray nem kívánta megközelíteni. Odajött hozzánk, de öt méternél közelebb nem merészkedett. Hirtelen nem tudtam, hogy miattam vagy mert érez valamit.
|
|
|
Teljesen bele voltam merülve a könyvbe, és csak akkor néztem fel belőle, mikor egy lány hangját hallottam meg, aki a kutyája nevét kiabálja. Oldalrapillantottam, és láttam, hogy egy kutya áll a tóparton, azt figyelve, ahogyan Hayden élvezi a vizet. Szinte rögtön megfordult, és a gazdájához futott, akit csak ekkor néztem meg jobban. Lehet, hogy ismerem valahonnan, de nem voltam benne biztos, elvégre sosem szoktam megjegyezni az embereket, akiket csak egyszer-kétszer láttam, és még nem beszéltem vele. Hirtelen Hayden úgy döntött, hogy ő beleugrik a partról a vízbe, egy hatalmas csobbanással együtt, mire csak halványan elmosolyodva kaptam oda a fejem. Én bolond kutyám. Aztán felgyorsultak az események, és a lány kutyája már utána is ugrott Haydennek. Kicsit aggódva figyeltem, hogy esetleg Hayden nem-e ellenségesnek veszi a hirtelen megjelent kutyát, de mire a szuka bármit is tehetett volna, a lány elég mérgesen kihívta a kutyáját. Összevont szemöldökkel figyeltem, ahogyan megdorgálja a kutyáját, nem igazán értettem, miért baj, ha csobban egyet a kutyája, de nem akartam beleszólni. Hayden úgy döntött, hogy meg akarja nézni az újonnan érkezetteket, szóval kijött a partra, és miután megrázta magát, először rám pillantott, de nem várta meg, hogy szóljak bármit is, csak elindult a páros felé. Letettem a könyvet, és figyeltem, hogy mit csinál a szuka. Kissé dominánsan ment oda, de úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Megszagolta a földön megmerevedő kutyát, majd a gazdájára nézett. Újra a hosszúszőrűre nézett, és láttam, hogy el kell onnan hívnom, mert azt fogja hinni Hayden, hogy behódolt neki a kan, amiből elég nagy problémák lehetnek.
-Hayden, gyere ide!-szóltam oda neki, mire szinte rögtön oda is kocogott hozzám. Megsimogattam egy halvány mosollyal a számon, és az ellentétes irányban nőtt szőrén is végigsimítottam, persze a növési irányával szemben. Leült mellém, és onnan figyelte továbbra is a veszekedő párost. Újra elővettem a könyvem, és miközben az egyik kezemmel Hayden-t simogattam, a másikkal tartottam a könyvet és lapoztam, amikor kellett. Azért néha-néha a lányra és a kutyájára pillantottam én is. Sosem voltam az az ismerkedős fajta, de néha talán szükségem lenne egy kis szocializációra, mert hosszú távon csak a könyvek maradnak nekem. Azt sem bánnám nagyon, de azért na, emberi kapcsolatokra is szükségem van. Viszont most reméltem, hogy a lány magától is idejön ismerkedni, mert addig még nem jutottam el, hogy én kezdeményezzek beszélgetést. Túl fura lenne tőlem.
|
|
|
Egy átlagosan nehéznek mondható napot tudhatok magam mögött. Szerencsére túl éltem a mai órákat, nem mintha panaszkodásra adnának okot, csupán annyira várom már a hétvégét, hogy egyre kevésbé voltam/vagyok képes figyelni az órákon. Hétvégére ugyanis kikérőm van és elutazok a szomszédos városba egy előadásra. Sajnos nem találtam időben partnert magamnak, de remélem egyedül is elboldogulok a rengetegben.
Szóval így a tanulás után megejtettem a délutáni sétánkat Ray-el. Már több mint egy órája játszott a többi diáktársam kutyáival amikor egy új srác feltűnt a színen. Cane corso- pit keverék kutyáját persze pénzért sem nevelte volna meg, így az átváltott terminátorba amikor elengedte a gazdája. A többiek szóltak és figyelmeztették én azonban időben leléptem. Azonnal megláttam, hogy az a dög dominálja a többieket, s nem hiányzik, hogy Ray-nek baja essen, ugyanis tudom, hogy ilyenkor nem hagyná magát. Így behívtam. Láttam a lelkesedést, hogy mennyire maradni szeretne még, s nem volt szívem még hazavinni. ~A tó!~ villant be hirtelen! Az aránylag messze van a kifutóktól és ahogy elnéztem a többség az udvar másik oldalán tartózkodik. Ez volt tehát a lehető legjobb választás, ami nekem is és kutyámnak is megfelelt.
Úton a nagy tóhoz köszöntünk pár ismerősünknek, de ezt leszámítva csendes és nyugodt volt a séta. ~A zene az kell...~gondoltam és baloldali nadrágzsebemből előkapartam egy fülest. Amúgy egy hosszú kék csőfarmerben és egy fekete toppban voltam. Hajamba bele-bele kapott a szél, de emiatt nem volt okom bosszankodni. Egyébként is nagyon fel voltam pörögve így elindítva a kedvenc számaimat testem akaratlanul is "táncba kezdett." Nem nevezném ezt színpadias mozgásnak, de azért szégyellnivalóm sem lett volna. Lépkedtem előre, kicsit bólogattam és ráztam a fenekem. Nagyjából ennyiből állt a "táncom". Ray az én felfokozódott érzelmi állapotomat átvéve szüntelenül rótta a köröket. Felém rohant, majd tőlem fél méterre éles irányváltással kikerült és futott tovább. Lihegve, nyelvét lógatva állt meg amikor a tóhoz ért. Jó pár tíz méterrel megelőzött, de türelmesen várt a parton. ~Helyes!~ gondoltam. Még ilyenkor is féken tudja tartani magát, hisz tudja, hogy én parancsolok!
Az igazság viszont az, hogy nem akartam hogy elázzon. Ahogy közelebb és közelebb értem láttam, hogy van már valamilyen szerzet a vízben, irigyeltem Ray helyett is. Ha most vízbe engedem akkor meg kell fürdetnem, szárítanom meg minden, amihez viszont alig van kedvem. Így hát szőrös szívvel hívtam magamhoz.
- Raaay! - kiáltottam hangosan, mire azonnal pördült és előttem termett. - Jó fiú! Tudod most nem mehetsz vízbe, de majd... - guggoltam le eléje és simogattam bulsiját miközben szólt fülemben a zene. Épp a monológom közepén jártam amikor nagy csobbanás hallatszódott. Az idegen barna eb ugrott hasast a vízbe. A baj számomra megtörtént! Ez a "jelenség" ugyanis félrevonta Ray figyelmét és a hangra puskagolyóként száguldott a tóhoz majd gondolkozás nélkül belevetette magát. Szinte kitéptem fülemből a fülest és határozottan kiáltottam:
- RAY! - szóltam colliemra. Egy pillanat alatt dühös lettem rá. Erőteljes léptekkel tettem meg a köztem és a tó közötti 15 métert. Ray megérezte a hangsúlyomból, hogy komoly a dolog, így farkát behúzta és sunyítva mászott partra. Farkával csaholt, de csak kiengesztelni akart ezzel.
- Kihúztad a gyufát fiam! - szóltam rá és föléje hajoltam. Tudom, hogy ezt nem szabad, de eldobta magát és a hátára fordult. Nagyon jól cselekedett, mert így nem tudtam rákoppintani az orrára sem a fenekére. Körbenéztem és szúró pillantások szegeződtek rám. Azonban nem vlt mit szégyelljek magamon: teljesen jogosan tettem amit tettem. Ray nem mozdult, eljátszotta a tetszhalott ebet, s ezzel nem tudtam mit kezdeni, csak szobroztam mellette.
|
|
 Kezemben egy könyvvel sétáltam ki a tópartra, miközben Hayden mellettem sétált, néha lemaradt vagy épp előre futott, de sosem távolodott el tőlem igazán. Kicsit kijöttem a friss levegőre, mert elvileg nem egészséges, ha csak bent ülsz a szabadidődben és olvasol vagy filmet nézel. Szerintem meg tökre jó ez az életmód. Dehát Hayden-t is meg kell sétáltatnom, szóval úgy döntöttem, hogy akkor már összekötöm a kellemest a hasznossal és miközben ő úszkál meg futkorászik addig én olvasok. Na így kell kompromisszumot kötni. Végre odaértünk a tóhoz, mire Hayden szinte rögtön azután belevetette magát a vízbe, hogy egy paranccsal elengedtem. Nem mondhatja senki, hogy nem fegyelmezett. A fegyelemnek azonban hitből és bizalomból kell fakadnia.-Ernest Hemingway is megmondta, és Ernest Hemingway egy zseni volt. Leültem a fa tövében, és kinyitottam a magammal hozott könyvet. Büszkeség és Balítélet, Jane Austen. Elkezdtem olvasni, és még mindig annyira bele tudok merülni, pedig már vagy tízszer elolvastam, mióta megvan. Néha felpillantottam Hayden-re, de csak ennyire figyeltem a környezetemre. Elfoglalt Mr. Darcy meg Elizabeth bonyolult szerelme. |
|
-Ez milyen szép, hosszú mondat volt.-néztem rá csillogó szemekkel, majd elnevettem magam.-Amúgy, basszus, én is beléd vagyok zúgva.-néztem rá mosolyogva, remélve, hogy tudja, ezt komolyan gondoltam. Nem tudom miért, de néha úgy érzem, nem mondom eleget, hogy mennyire szeretem. Ez hülyeség, mivel minden találkozásunkkor elmondom ezt neki, de ez mindig foglalkoztatott. Vajon más pasi is ennyiszer mondja ezt a barátnőjének? Nem tudom. Renát figyeltem, és mikor láttam, hogy mondana valamit, de nem teszi meg, kérdőn néztem rá. Nem szóltam semmit, de mélyen a szemébe néztem, tudatva, hogy elmondhat nekem bármit. Mondatára szélesen elvigyorodtam.-Tudtam, mindig is tudtam, hogy szereted a pocimat.-mondtam vidáman, és mosolyogva figyeltem, amint végighúzza az ujját a hasamon, körberajzolva a kockákat. Ezt már jobban szeretem, mint a folytonos ellenállást.-Próbálom szebbé tenni a napjaidat, mielőtt visszatérnél Adamhez. Igyekezni fogok.-ígértem meg neki vigyorogva.-Milyen hibáim?-nevettem fel.-Amúgy ja, tudom hogy vannak hibáim, de azok tesznek tökéletessé.-bólogattam.-Még hogy nem vagy féltékeny? Szerintem pont ez a féltékenység.-gondolkodtam el egy pillanatra.-Amúgy, lehetek potenciális pasijelölt, maximum álom marad mindez.-pillantottam végig magamon. Ma a szokásosnál is nagyobb egoista voltam, de vannak ilyen napjaim. Elég gyakran. Mikor sikerült kinyögnie, hogy mit akar nézni, megkönnyebbülten felsóhajtottam.-Végre egy lány, aki nem Twilight filmet akar nézni.-mondtam vigyorogva.-Újra beléd szerettem.
|
|
|
-Igazából mindegy lenne, bár az okos tojásokért nem vagyok oda, de akár hülye vagy, akár okos én szeretlek és kész, az hogy milyen az értelmiségi szinted nem annyira fontos, mert meg tudsz nevetetni és basszus beléd vagyok zúgva.-mondtam zavartan csóválva a fejemet. Azon amit mondott jót nevettem ésmár éppen mondani akartam valamit, de inkább gyorsan az ajkamba haraptam, mivel hülyeség lett volna ilyesmit kijelenteni, még a gondolatától is zavarba jöttem és csak remélni mertem, hogy nem veszi észre, kissé kínos lett volna, főleg ha muszáj lenne kiböknöm, amit akartam, márpedig köztudott, hogy a fiúk nem szeretik se a rohanást, se a hirtelen komolyra fordítást, szóval inkább nem tettem szóvá azt, ami majdnem kicsúszott a számom, hisz magam alatt vágni a fát én se akartam. Óvatosan elmosolyodtam rajta.-Hát ez van, kegyetlen a sors, de attól még tetszik a pocid.-kuncogtam egyik ujjamat végig vezetve kockái között. Nem volt feltétlenül a zsánerem a kocka hasú pasi, de Thomasnak nagyon jól állt és hát tetszett is rajta nem is kicsit. Kicsit elgondolkodtam, mivel én közel se voltam ennyire húha, bár ahol kellett, ott kerekedtem és szerencsére a hasam is kellően lapos volt.-Nem baj túl fogom élni valahogy biztosan.-viccelődtem vele jókedvűen.-Pff micsoda logika, de oké. Soha nem is várnám el senkitől, hogy miattam változzon meg, és különben is a hibáiddal együtt tetszel és tetszettél meg, szóval semmi képpen nem akarnám, hogy változz.-feleltem elmosolyodva.-Nem vagyok féltékeny.-nevettem.-Csak szeretném, ha senki se látna benned potenciális pasijelöltet, mert én egy jó darabig szeretnék veled lenni.-mondtam halkan sóhajtva.-Ühm...-motyogtam enyhén elvörösödve.-Esetleg...hát..-mormoltam csendesen.-Én Frankenstein?-nyögtem ki zavartan.-Tudom fura meg minden, de én jobban bírom az ilyen filmeket, nem igazán vagyok a csajos dolgok híve, persze akad pár kivételes dolog.-mondtam zavartan pislogva rá.
|
|
|
-Hát na, ha okos lennék se lenne jobb, nem?-vártam az egyetértését. Bár mostanában legtöbbször ellenkezik velem, azt hiszi, hogy ezzel kívanatosabb lesz, és megteszek neki dolgokat, de nem. Ugyan annyira kívánatos, mint amúgy, csak így még harcolnom is kell vele egy kicsit. Következő mondatára hangosan felnevettem.-Szerencsére akkorra már nem leszek gyerek. Majd téged is úgy fognak hívni a gyerekek, hogy a gonosz Mrs. Stone.-bólogattam hozzá, nyomatékosítva amit kimondtam. Nyugtatgatására felsóhajtottam.
-De én nem azt akarom, hogy páran észrevegyék. Hanem hogy mindenki észrevegye, köztük a barátnőm is.-néztem rá kiskutyaszemekkel. Nem értem, hogy nem képes elismerni, hogy milyen szexi testem van. Bezzeg más csaj már régen értékelte volna, ha csak láthatja.-Sajnos pár napig csak velem kell beérned.-néztem rá sajnálkozva, de persze már nem voltam féltékeny. Annyira. Egy bizonyos fokú féltékenység még mindig volt bennem, de már nem vertem be Adam orrát, ha találkozott Renával.-Lehet, hogy el vagyok szállva magamtól, de te így szeretsz, szóval miattad nem változok meg. Ergó a te hibád.-bólogattam mellé, miközben kifejtettem a rövid gondolatmenetemet. Örültem, hogy viszonozta a csókomat, de túl hamar ért véget. Inkább nem szóltam semmit, mert a végén még én lettem volna a hibás. És ha én hibás vagyok Rena szemében, az nem jelent jót. Szóval inkább csendben hallgattam végig, amit mond.-És újra előtör benned a féltékenység.-jegyeztem meg halkan, de azért jól hallhatóan. Szerettem, amikor Rena ilyeneket mondott, ez segített az önbecsülésemben. Örültem, hogy beleegyez a filmnézésbe.-És, mit szeretnél nézni?-adtam meg neki a lehetőséget, hogy ő válasszon. Csak könyörgöm, ne valami nyálas vámpírokat kelljen néznem. A romantikus filmeket még el is nézem, de ezeket a borzalmakat soha.
|
|
|
Az utóbbival sajnos nem tudok vitába szállni, bármennyire is szeretnék, de hát nem baj, én még így teljesen hülyén is szeretem a buksi fejedet.-vigyorogtam rá, majd vállat vontam.-Oké, akkor többet nem nagymamázok, pedig olyan jó rángatni a pofid.-kuncogtam.-Már értem, hogy az öregek miért csinálják, ha idős leszek tuti én is minden kölyköt ezzel fogok szadizni.-csillant fel a szemem.-Hát ezt én nem tudhatom.-feleltem szórakozott tekintettel nézve rá.-Páran azért biztosan észrevették.-nyugtatgatttam, bár majdnem felnevettem.-Igen, arra a kutyára gondoltam-bólintottam.-Kár, akkor még pár napig nem lesz lehetőségem megnézni.-sóhajtottam.-Én bírom őket, aranyos kutyák, de persze mindenkinek más jön be.-vontam vállat.-Pedig igen is el vagy, meg se próbáld letagadni, mert így van, ezzel nem vitatkozhatsz.-mosolyogtam rá. Azon amit mondott csak nevetve a fejemet csóváltam, majd viszonoztam a csókját.-Pff döglődjenek is. Mert, ha nem én gondoskodom a kipusztulásukról.-viccelődtem.-Bár nem aggódom azon, hogy leváltasz,mert tudom, hogy imádsz és úgy tekintesz rám, mint egy istennőre.-nagyzoltam poénból.-Öhh.. ha át tudok szökni, akkor szívesen. Jó lenne egyet filmezni.-értettem egyet,bár most belegondolva, ha Adam csak sulikezdéskor jön vissza, akkor egyedül leszünk a szobában.-Helyes.-vigyorogtam rá.
|
|
|
-Ííígy van. Aki nem szeret engem, az hülye, és kész. Mondjuk belőlem sem csak az őszinteség süt, hanem a hülyeség is.-vontam meg a vállam nevetve.-Még ne legyél nagymama, jóó?-ígértettem meg vele. Nem volt bajom az öregekkel, félreértés ne essék, de Rena ráncosan...hááát...Najó, hagyjuk, inkább ne is gondoljunk erre. Élveztem, ahogyan belesóhajt a csókunkba, mire én meg belemosolyogtam. Na, szépen vagyunk. Következő mondatára lebiggyesztettem az alsó ajkam, és felsóhajtottam.
-Ez azért elég lehangoló, tudod? Minek van akkor ilyen testem, ha senkinek nem tűnik fel?-néztem rá szomorú szemekkel.-Csak iskolakezdésre jön vissza. Amúgy, hacsak nem fogadott magához egy másik szépséget, akkor az aussie szukájára gondolsz, mi? Szép kutya, bár nem szeretem őket.-mondtam, majd felsóhajtottam. Kezdtem unatkozni, na nem mintha Rena untatott volna, egyszerűen csinálnom kellett valamit. Elkerekedett szemekkel bámultam rá, mint akinek fogalma sincs, miről beszél.
-Ééén?! Elszállva. Tévedésben élsz.-csóváltam meg a fejem, majd felröhögtem. Amikor hátulról átölelt, egyetértve hümmögtem egyet.-Hát, még meggondolom, hogy megbocsájtsak-e neked.-húztam az agyát, majd mikor megéreztem, hogy a hátamat puszilgatja, felsóhajtottam.-Nem ott kell puszilgatnod, hanem itt elől.-mutattam az arcomra, majd halkan felnevetve megcsókoltam.
-Mi az, hogy ilyen dumát?! Döglenek értem a csajok, főleg az ilyen dumák miatt. Hiába, ellenállhatatlan vagyok.-sóhajtottam fel, mint aki nem tud mit tenni ez ellen. Elvigyorodtam, és egy spontán ötlettel fordultam oda Renához.-Nincs kedved este átjönni? Megnézhetünk valami filmet. Unatkozoook.-nyavajogtam neki.-És, megbocsájtok.
|
|
|
-Téged nem lehet nem szeretni, aki meg még se szeretne, az szimplán hülye, imádnivaló vagy és szeretem, hogy sose fogod vissza magad, csak úgy süt belőled az őszinteség és ezért tudom, hogy bízhatok benned.-mondtam haloványan rá mosolyogva, majd elnevettem magam rajta.-Hát még nem, de egyszer majd az is lszek.-vágtam rá csípőre tett kézzel. Örültem annak, hogy elnyújtotta a csókot, sőt még kicsit halkan és elégedetten bele is sóhajtottam a szájába. Imádom ezt a srácot annyi biztos.-Csomóan fogadtak ellened édes, de ne zavarjon.-kuncogtam buksiját simizve.-De mondjuk szegény Adamot tényleg nem lehetett túl nehéz leverni, mivel ő egy percig se akart bunyózni. Jut eszembe, őt is régen láttam, jó lenne már beszélni vele, na meg látni azt a szépséget, akit magához vett.-mondtam elgondolkodva.-Igen te, nagyon el vagy szálva, én tartalak csak itt a földön sajnos.-nevettem jó kedvűen rajta.-Ahww... hát amilyen egó manó vagy úgyis túléled.-mondtam hátulról átolelve.-Na meg aztán rám nem is tudsz haragudni, ugye?-kérdeztem hátába csókolva.-Na akkor nem csoda, hogy nem volt barátnőd akkoriban, ha ilyen dumát nyomtál le nekik.-kuncogtam.
|
|
|
-Nem, egyáltalán nem baj. Még jó, hogy szeretsz.-mosolyogtam rá, és grimaszolva tűrtem, ahogyan megrángatta az arcomat.-Ezt miért kellett?! Nem vagy te nagymama.-nyafogtam nevetve. Mikor mondta, hogy Adamra fogadott, megcsóváltam a fejem lassan.
-Szép dolog, mondhatom.-mondtam sértődöttséget színlelve.-Amúgy meg, te bajod, gondolom a többiek rám fogadtak. Egyértelmű volt, hogy ki nyer.-bólogattam neki, majd elmosolyodtam. Miközben viszonozta a csókomat, kezemmel a tarkójához nyúltam, és egy hosszabb csókot leheltem ajkaira. Mikor elváltunk, rámosolyogtam, majd kijelentésére felröhögtem.
-Ééén?! Elszállva?! Kiről beszélsz?!-néztem rá vigyorogva. Na ja, kissé el vagyok szállva magamtól, de hát ez van, ez jutott nekem. Mikor mondta, hogy nem vagyok nagy szám, felhúztam a szemöldököm.
-Ez azért durva sértés volt, még tőled is. Nem biztos, hogy megbocsátok.-fordítottam el a fejem tüntetőleg, persze nem voltam megsértve, de hát na, el kellett játszanom.-Igen, ha te nem lennél, már padlón lennék.-mondtam neki, csak hogy egyetértsünk valamiben.
-Mi az, hogy sajnos emlékszel?! Életem legjobb csajozós dumája, örülj, hogy elsütöttem neked.-mondtam neki nevetve, majd felsóhajtottam.
|
|
|
-Persze.. én minden hogyan szeretlek téged.-mondtam bociszemekkel pislogva fel rá.-Talán baj?-kérdeztem elvigyorodva.-Mert akkor majd hisztizni fogok minden miatt, hogy "MIért vagy ilyen?Miért vagy olyaan?"-kuncogtam öregnénise megrángatva a pofiját.-Na igen, de vesztettem mert ellened fogadtam.-húztam el a szám tetetett csalódottsággal.-Pedig le mertem volna fogani, hogy Adam lenyom téged simán.-sóhajtottam fel.-Pfff...-motyogtam, majd elmoslyodtam azon, amit mondott és gyengéden viszonoztam csókját.-De el van valaki szállva.-nevettem fel.-Nem vagy ám akkora nagy szám Thomas.-fintorodtam el kiöltve rá a nyelvemet, kissé gyerekesen, de se baj.-Ahh ha én nem ismernélek l, már romokban hverne az önbecsülésed.-húztam ki magam halkan nevetve.-Na jó ez igaz,de akkor is... na mindegy tényleg,inkább hagyjuk mert már nem éri meg ezen rágódni.-mosolyodtam el haloványan, majd hangosan felnevettem.-Igen, sajnos emlékszek.-vigyorodtam el fejemet csóválva.
|
|
|
-Én már ezt nem értem. Ha imádsz cuki szerelmedként meg gonoszként is, akkor nem mindegy, milyen vagyok?!-csóváltam meg a fejem nevetve. Mikor megpuszilt, elmosolyodtam, és viszonoztam egy kicsit hosszabb csókkal. Felnevettem, mikor azt mondta, hogy fogadást is kötött ránk Adammal, hogy ki győz.
-Tudtam!-kiáltottam fel diadalittasan.-Nekem mindig igazam van, még szép hogy tudtam.-bólogattam hozzá, tudatva, hogy ez az állítás igaz.-Nem, nem tetszel nekem. Imádlak úgy ahogy vagy.-mondtam neki mosolyogva, majd gyengéden megcsókoltam.
-Igen, így már jó. Nem is értem, hogy gondolhattad azt, hogy nem vagyok kigyúrt... Nekem szexi felsőtestem van, elég ránézni.-mondtam, és szememmel végigpillantottam magamon, majd felhúzott szemöldökkel néztem Renára.-Látod?! Áhh, mindegy is, én tudom hogy szexi vagyok, ha te nem mondod is.-legyintettem egyet, majd felnevettem. -Igen, én sosem hibázok.-értettem vele egyet.
-De csak lehet, hogy összejöttünk volna. Így meg össze is jöttünk.-vontam meg a vállam mosolyogva. Már nem érdemes azon gondolkodnunk, hogy mi történt volna, ha másképp folynak a dolgok. A lényeg, hogy itt vagyunk, együtt, és kész.-Emlékszel még, hogy köszöntem neked?-kérdeztem tőle nevetve. Én még élénken emlékszem a mondatra: "Szia cica, van gazdád?".
|
|
|
-Azért azt nem kell megtenned, szeretem, amikor az én cuki szerelmem vagy, sokkal jobb, mintha gonoszkodnál.-pusziltam meg a száját. Ilyenkor kicsit azért elgondolkodtam azon, hogya jövőben mi lesz velünk, ő előbb végez a sulival, egy évet leszünk úgy, hogy valósznüleg ő máshová megy, aztán végzek én is és elvileg megyek haza, de mi van ha Thomas nem jön? Nem kérhetem tőle, hogy kövessen, de akkor mi lesz kettőnkkel? Én jelenleg úgy éreztem, hogy még sokáig vele akarok maradni, megpusztulnék, ha el kéne engednem.-Hát nem könnyű esetek, de mindegy is.-legyintettem le egyszerűen.-Pff hogyne, igazából magamban fogadást is kötöttem rátok.-forgattam meg aszemeimet mosolyogva.-Oké, de legalább tetszem így ahogy vagyok.-vigyorogtam elégedetten.
-Kigyúrt, de nem izomagyú barom, így oké?-nevettem fel.-Ja persze, hiszte sose hibázol, bocs el is felejtettem.-nevettem fel rajta. Hitetlenkedve néztem rá.-Ilyet nem mondj...-csóváltam meg a fejemet.-Persze jól jött, meg minden, de ezt azért ne.-sóhajtottam. Lehet Mitchnek köszönhettük, hogy együtt vagyunk, de a harapáos rész akor se a kedvencem.-Lehet annélkül is össze jöttünk volna.-mondtam gyengéden megcsókolva.
|
|
[56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
