|
Témaindító hozzászólás
|
2015.02.24. 19:48 - |
Az iskola hatalmas csarnoka. A falak mellett kényelmes kanapék és fotelok vannak elhelyezve, amire leülve a tanulók beszélgethetnek, társaloghatnak. Szinte mindig találhatsz itt diákokat, van aki pihenni jön le vagy éppen találkozni a barátaikkal, de akár a kezükben lévő könyvbe elmerülő fiatalokkal is szembetalálhatod magad, ha belépsz a hatalmas hallba. |
[26-7] [6-1]
|
- Tudod, ha van a többség - egyik kezem tenyérrel felfelé feljebb emeltem, mint a mérleg egyik oldalát.
- és vagy te - felemeltem a kezemből formált mérleg másik oldalát és a két oldalt billegtetve mozgattam a kezeim fel és le.
- Akkor nem biztos, hogy a többséggel van a probléma. - Nevetve engedtem le a kezem. Scrooge azonnal lecsapott a balra, két lábra állva térdemre támaszkodott és játékosan rágcsálni kezdte, de azonnal elhúztam és legmérgesebbp illantásommal válaszoltam rá. Leült és addig nézett rám nagy szemeivel, míg megenyhülten hajoltam le hozzá és simogattam meg pöttöm fejét.
- Ha nem maratoni futást tervezel, benne vagyok. - Nem volt túl sok kedvem sétálgatni, de ücsörögni sem, ha Jackson nem akart. Akkor már inkább sétálok.
|
|
|
-Akkor majd igyekszem lassítani a tempómon.-mondtam én is mosolyogva.-Pedig nekem nem tűnik fel, hogy sietek. Inkább mindenki más lassú.-nevettem fel. Hallgattam amit mond Radoról, és a végén elnevettem magam.
-Pedig nem néznék ki belőle, hogy mindig alszik. Energikus kutyának tűnik. Mondjuk Paco is szeret lustálkodni.-gondolkodtam el vigyorogva. Ha most itt lenne Paco, neve hallatán biztos ide jönne hozzám, és az ölembe tenné a fejem, ezzel megkövetelve a simogatást. Elgondolkodtam, majd Astridra néztem.
-Valamit csinálhatnánk. Unatkozok. Nem szeretek egyhelyben ülni.-vallottam be nevetve, bár ezt már tudhatja, mivel ritkán maradok meg ülve hosszabb ideig.
|
|
|
- Néha lehetetlen, ha nagyon megindulsz, vagy sietsz... bár jobban belegondolva, te mindig sietsz. - Mosolyom kiszélesedett miközben beszéltem, és belül felvillant egy kép, Jackson és én, ahogy ő megy, én pedig lobogok utána. Persze mindez japán chibi stílusban, mert úgy viccesebb.
- A változatosság kedvéért alszik, de az ő érdekében is remélem, hogy nem az ágyamon. A reggeli után azt hiszem, kicsit ki van lelkileg, mert ő rántott el. Azóta csak fekszik és alszik. Na, nem mintha máskor mást csinálna. - Tulajdonképpen, ha nincs feladat vagy edzés, Rado többet alszik, mint amennyit ébren van. Ami engem nem zavar, csak kicsit furcsa, miközben a törpe meg pörög ezerrel. Szerintem kettejük helyett is.
|
|
|
Kijelentésére megnyugodtam egy kicsit, és inkább nem is szóltam semmit, részemről lezártuk a témát. Elmosolyodtam, és hátradőltem. Mikor újra beszélni kezdett felnéztem rá, majd a végén felröhögtem hangosan.
-Nehéz utolérni?-kérdeztem vigyorogva. Talán lehet, hogy tényleg olyen gyorsan megyek, hogy nem tudnak utolérni. Az igazat megvallva, tényleg nem sokszor beszélgetek sétálás közben, lehet, hogy azért, mert túl gyorsan megyek. Áááhh, mindegy is... Figyeltem, ahogyan elveszi Scrooge-tól a csipogós bárányt, egy kis harc árán. Elvigyorodtam, majd kinyújtóztattam a kezemet. Nemrég értem vissza egy lassú sétáról Pacoval, és jobban elfáradtam, mint mikor gyorsan sétálunk.
-Rado merre van?-kérdeztem Astridra nézve, mivel csak most tűnt fel, hogy a másik kutya nincs is vele.
|
|
|
- Kicsit, de nem vészes, tényleg, alig érzem! - Bizonygattam a féligazságom, és közben igyekeztem, nem mozdítani, mert néha reflexből behajlítnám, ami viszont nem szimpatikus a fájdalomküszöbömnek. Nem akartam, hogy Jackson lássa, menynire szerencsétlen típus vagyok, minél kevésbé vagy inkább minél később ismeri meg ezt az oldalam, annál jobb.
- Csak egy kicsit kell így kibírnotok, de utdom, milyen nehéz. Néha azon töprengek, mennyivel egyszerűbb lenne a négy lábuknál összekötni őket és a vállamra venni, hogy ne rohanjanak annyira. De most ezt kell neki, és neked sem jön rosszul, ha megtanulsz lassabban sétálni, mert nehéz utolérni. - A végére ismét mosolyogtam, aztán a csipogásból elegem lett, és töretlen jókedvvel hajoltam le Scrooge-hoz, hogy elvegyem tőle a bárányt. Kűzdöttünk egy kicsit egymással, de egy 4 kg-s kölyök meg én... nem vagyunk épp egy súlycsoport.
|
|
|
Kicsit megijesztettem Astridot, legalábbis úgy látszott, mikor megugrott. Mikor mondta, hogy csak beverte reggel a térdét, kicsit megnyugodtam, de még mindig aggódva pillantottam rá.
-Áhh, értem. De biztos nem fáj?-kérdeztem meg, mivel nem úgy tűnt, hogy annyira kis sérülés lenne, legalábbis a fásli miatt gondoltam ezt. Figyeltem, ahogyan megpróbálja lehúzogatni a nadrágját, eltakarva a fáslit, de nem nagyon sikerült neki. Plusz már úgy is észrevettem, szóval kár lenne rejtegetnie. Kérdésére elmosolyodtam.
-Már sokkal jobban van, de nehezen viseli a pihenőt. Menne egyfolytában, és a lassú sétákat se bírja nagyon.-mondtam, majd felsóhajtottam.-Az igazság az, hogy én sem bírom nagyon. Már elszoktam attól, hogy lassú ütemben haladjunk.-mondtam nevetve. Már megszoktam, hogy kényelmes tempóban, kicsit gyorsan sétáljak, miközben Paco körülöttem szaladgál, néha előrefut vagy éppen lemarad.
|
|
|
Totál felkészületlenül ért, hogy valaki a hátam mögül bukkan fel, még Scrooge sem vette észre, bár a lelkesedése a rágóka iránt akkora mértéket ütött, hogy megértettem, miért nem vette észre a közeledő alakot. Aki nem csak hozzám ért, de még csókot is kaptam tőle, amit majdnem meghiúsítottam, mikor ijedtemben megugorttam, de szerencsére vannak még mázlisabb pillanataim, így fogak, fejek, emberek és a gesztus is egyben maradt.
- Szia! Ó, hogy ez? Semmi, csak kicsit bevertem reggel. - Próbáltam lejjebb ráncigálni a nadrágom szárát, hogy eltakarjam, de ez már tulajdonképpen felesleges volt, mivel lebuktam. Ettől még menthettem a helyzetet, azzal, hogy mosolygtam és ráfogtam, hogy nem fáj. A seb végüls nem nagy, csak lehorzsoltam, mikor Rado elrántott, a duzzanat volt a nagyobb baj, állítólag, mindebből én csak a fájdalmat éreztem, mikor megmozdítottam.
- Hogy van Paco? - váltottam inkább témát. Sajnáltam a kutyust és átéreztem a helyzetét, jobban, mint szerettem volna. Ha most itt lenne, együtt sántikálhatnánk...
|
|
|
Ma kivételesen Paco nélkül sétálgattam az iskola területén, mivel Paco lesérült a tegnapi edzésen, és meghúzta a mellső lábát, szigorú pihenésre lett fogva. Céltalanul sétálgattam a csarnok felé, mikor belépve csipogást hallottam meg. Körbepillantottam, és megláttam Astridot a kis kutyájával, Scrooge társaságában, aki egy sípolós báránnyal játszott éppen. Elmosolyodtam, és Astrid felé vettem az irányt. Háttal volt nekem, így hát mikor odaértem mögé, odahajoltam hozzá és gyengéden megcsókoltam. Észrevettem, ahogyan kilóg a nadrágja alól egy fáslidarab
-Mi történt a lábaddal?-néztem rá aggódva, és leültem mellé. Rámosolyogtam, majd Scrooge-ra néztem, aki vidáman játszott a báránykájával, ami csipogott egyfolytában. Az egész csarnokot betöltötte a kissé idegesítő hang, de engem nem zavart igazán. Újra Astridra pillantottam.
|
|
|
Megvan, nem nem mégsem, nincs meg. Na, még egy kicsit, ez az, megy ez. Kicsit bizonytalanul inbolyogva lépdeltem lefelé a lépcsőn, mellettem kis zsebkutyámmal, aki izgatottan szökkelt jobbra-balra, mert utál egy helyben maradni, még ha nekem ezzel nagyon nagyon megkönnyítené a dolgom. Még azt a vékonyka kis hangját is kiengedte, ami leginkább beteg macska nyávogására emlékezteti a hallóközönséget, nem, nem ugat, hanem valami nagyon furcsa dolgot csinál. Az út fogyott előlünk, megcéloztam egyik padot és arra haladtunk a bejárat irányából. Le akartam ülni, szorította a fásli a térdem és egyébként is megsültem alatta. Viszont a doki szerint kötelező hordanom és vagyok olyan szófogadó típus, ha nálam jobban hozzáértő utasít ilyesmire, azt betartom.
Scrooge egy helyben ugrált, mint, aki megtébolyult, a csipogós bárány kellett volna neki, amit nadrágom zsebébe rejtettem. Egészen a térdem alá leért a vékony anagból készült farmer, tökéletesen eltakart mindent, kivéve, ha leültem, mert akkor kilógott a széle. Direkt vettem fel hosszabb nadrágot, nem akartam, hogy béki is meglássa legújabb bénázásom eredményét. Hogy lehet így elhasalni? Még egy fücsomó sem volt előttem!
Kivettem zsebemből a bárányt mielőtt leültem, és magam mellé húztam Scrooge-t, aztán odaadtam neki a játékot. Vidám vagy inkább segélykérő csipogás töltötte be a csarnokot, ahogy a kis tökfej igyekezett meggyilkolni a játékát. Én meg pihentem, mert így sokkal messzebb volt minden, hogy nem tudtam normális lépésekkel haladni.
|
|
- További szép napot! - széles mosollyal intettem a férfinek és lenéztem Astorra. - Na, megyünk? - Lelkes tekintetétől nevethetnékem támadt, megfogtam a póráz végét és egy finom rántással elindultunk az udvar irányába. A szobámba vágytam, meg egy fürdőre, és ez a kis lökött sem volt teljesen a toppon. Lehajoltam, megsimogattam a fejét, s mentünk tovább. Ha minden jól megy, nem kell ma már máshová mennünk, akkor pedig szabad a napom hátralévő része. Ez a gondolat önmagában elég lett volna, hogy felvillanyozzon, ha nem lettem volna már amúgy is feldobva. Egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni, tuti, hogy, akik szembe jöttek bolondnak néztek. Megértem őket...
//Eveline és Astor el. Köszi a játékot! :) // |
-Amennyire ismerem, szerintem nincs elszállva magától. Bár a testvére előtt biztosan máshogy viselkedik.-mondtam elgondolkozva. Roy az előbbi "rosszalkodása" után most a lábamnál ült. Lassan mennünk kellene, gondoltam magamban. Rácsatoltam Royra a pórázt, és mosolyogva Evelinere néztem.
-Hát, örülök a találkozásnak, de most már mennünk kéne.-köszöntem el, és egy biccentéssel megindultunk a tanárok szobái felé.
//James el// |
- Ezt azért nem kell hangoztatni, így is el van szállva magától - Válaszoltam, mert egyszerűen nem bírtam megállni, hogy még akkor is cukkoljam Davidet, amikor nem is volt jelen. Ilyenkor legalább nem vág vissza. Sok pont nekem!
Roy-ra nem igazán voltam felkészülve, majdnem elestem a saját lábamban, amikor hirtelen felugrott azért a pusziért. Aztán persze a bénázásom, a reakcióm és a kutya meglepetése kiváltotta belőlem a nevetést.
- Hagyd csak, engem nem zavar, hozzászoktam - Meg akartam simogatni Roy-t, de miután James visszahúzta nem mertem. Még a végén beleszólok a nevelésébe, azt pedig én sem szeretem túlzottan, akkor meg pont egy ebben jártas hogyis örülne neki? A nagy bénázós lábarrébbtevős jelenetem közben azért volt annyi időm, hogy Astor pórázára rálépjek, mert tudtam, amint rájön, valaki "lopja a gazdit" fel fog lázadni és ő is jön egy kis harcért, ami fele annyira sem komoly, de imád furakodni. Ebből mindössze annyi lett, hogy felpattant ültéből, majd rájött, úgysem mehet messzire, így vissza is tette hátsófelét a földre és nyugtázta, "a gazdit nem lopták el". Nagy, flúgos szemeivel szemrehányóan nézett, miért is hagytam az előbbit, őrült kismajom!
- Ez a kis szörnyeteg ülésből a nyakamba ugrik, ha olyan kedve támad, olyankor nehéz meggátolni a büncselekményben. - Arrébb léptem a pórázról és lazán a csuklómra húztam a végét. Nem hiszem, hogy bármin törné még a fejét, amúgy is emlent a kedve a barátkozástól, legalábbis nagyon úgy tűnt. |
Elnevettem magam.
-Az lehet. Jófej bátyád van. -jegyeztem meg.-És elég tehetséges is a kutyák terén.
Mikor megtudta, hogy ki vagyok, kissé meglepődött, amin mosolyogtam egy jót.
-Én is örülök a találkozásnak.-vigyorogtam. Eveline elvörösödött, és lehajolt a kutyájához, hátha nem veszem észre. Megigazította a kutyája pórázát. Roy felállt, és amikor lehajolt, elkezdte az arcát nyalogatni.
-Roy, fejezd be!-szóltam rá hangosan, de süketet játszott és még jobban belefúrta magát a lányba. Sikerült megfognom a nyakörvét, és arrébb húznom.
-Bocsi, kissé bolond a szentem.-magyarázkodtam, és szigorú szemmel néztem Royra, aki éppen lehajtott fejjel ült mellettem. |
- Felajánlotta, hogy szólítsam úgy, ahogy mindenki más - Azt csak mellékesen tette hozzá, hogy ezzel inkognítóban maradhatnék és nem kellene hallgatnom a sok irigykedőt, hogy velem biztosan kivételeznek emiatt. - De valószínűleg minden egyes alkalommal nevetőgörcsben végeznem.
- Ó - csúszott ki a számon a meglepettségtől. Már totálisan megértettem, miért vannak úgy odaérte a lányok. Nem hiszem, hogy csatlakozni fogok a "nyál-táborhoz", de attól még elismerem, igazuk volt. Néhány pislogásra elegendő másodpercbe telt, mire visszataláltam - Mármint, örvendek... örülök... szóval érted... érti. Hagyjuk, nem megy ez ma nekem. - Éreztem, ahogy elvörösödöm, és ezt nagyon nem szerettem volna kimutatni, ezért inkább lehajoltam Astorhoz és megigazítottam a pórázt, ami amúgy nem volt vészesen megtekeredve, de tökéletesen megfelelt a zavarom elrejtésének. Legalábbis szerintem. |
- Az is. Meg az, hogy nem sok diák hívja a tanárát simán Davide-nek.-mondtam mosolyogva. Eveline abbahagyta Roy simogatását, aki egy csalódott sóhajt engedett fel, és lefeküdt, szemét pedig a kiskutyán pihentette.
-James Button vagyok, agility edző.-mutatkoztam be én is, miután Eveline egy fura kézmozdulattal ugyenezt tette. Astor, a kiskutya, mivel eltettem a vízilovat, figyelme máris Royra irányult, aki nyugodtan feküdt mellettem. Mikor Astor szaglászni kezdett felé, Roy is előrenyújtotta orrát, viszont meg nem mozdult volna kényelmes pozíciójából. |
- A hasonlóság buktatott le? - pillantottam fel továbbra is mosolyogva, aztán újfent Royhoz fordultam egy utolsó simítás erejéig azon az édes, cuki fejecskéjén. Felálltam, de megint csak rá kellett jönnöm, messze vagyunk az egymagas állapottól.
- Eveline vagyok - Mutatkoztam be és kezem szinte lendülni szeretett volna az annyira sablonosan megszokott kézfogáshoz, de valahol épp csak elindulása után megtorpant, s egy érdekes csavarral inkább felemeltem, hogy intsek vele, ami az előzmények fényében furábban nézhetett ki, de legalább nem tűnt annyira hivatalosnak.
Megéreztem Astor finom rántását a póráz túlvégén, s lenézve rá megláttam, hogy a viziló elvesztése okozta trauma után már a négylábú fajtatárs kiléte iránti kíváncsiság lett az új önjelelöt feladata. Néztem, ahogy óvatosan, orrát előre dugva szaglászik, lassan tesz egy lépést, aztán még egyet, s közben le se veszi tekintetét a nála nagyjából kétszer nagyobb potenciális barát-jelöltről.
Halkan felnevetve csóváltam meg a fejem, aztán újfent a férfire néztem, aki látásból egyértelműen ismerős volt, de egy ilyen helyen azért ez annyira nem meglepő. |
-Ez a víziló csodákra képes minden kutyánál. Fogalmam sincs, hogy miért, de ez annyira vonzó minden kutyának.-mondtam mosolyogva, és Astorra néztem. Talán még lélegezni is elfelejt, ha tovább nézi ezt a plüssöt. Végül beletettem a kabátom zsebébe a plüssöt, hátha így már nem vonom el a figyelmét. A lány közben Royt simogatta.
-Davide? Davide Magliocco?-kérdeztem rá, hiszen általában a diákok nem szokták csak a keresztnevén hívni tanáraikat. Aztán persze leesett.-Ja, hogy te vagy Davide kishúga, ugye?-kérdeztem rá. |
- Azért ez a viziló lehet csodákat érne Astornál is. Nagyon rákattant a kissrác. - Néztem a törpére, aki magasról tett a másik kutyára, amíg a képben volt egy potenciális rágóka-jelölt. Hihetetlen, mennyire lázba jött egy egyszerű játéktól. Mintha nem lenne neki millió és egy a dobozában, amik most fele annyira se lennének értékesek számára, mint a tiltott gyümölcs, ebben egészen biztos vagyok.
Roy odatartotta a fejét, így azt simogattam. Furcsa volt a rengeteg nagyszőrű után egy rövidszőrűt tapogatni.
- Davide odaáig lenne érted, gyengéi az ilyen izmos, okos kutyusok - magyaráztam széles mosollyal a kutyának, aki egyem meg, olyan értelmes fejet vágott, mintha pontosan értette volna, miről beszélek. Mondjuk az is lehet, hogy tudja, kiről beszélek, elvégre tanárok egymásközt, meg ilyenek, tuti összefutottak már. Nem baj, attól még örülne neki.
Bűbáj ide vagy oda, én azért megmaradok a kisebb tesű szőrösöknél. |
-Köszönöm.-köszöntem meg, amikor visszakaptam a játékot. Roy várakozóan tekintett a vízilovára. Nem adtam oda neki, nehogy a végén veszekedés legyen belőle.
-Nekem szerencsém van, mert Roy inkább a vízilovára dolgozik, lóbálhatsz mellette egy egész malacot is, ha meglátja a vízilovát.-mondtam nevetve. A lány leguggolt Royhoz, Roy pedig kissé félredöntötte a fejét.
-Persze, csak a rosszabb napjain morcos. Most pedig szerintem jó napja van.-mondtam, és örültem, hogy végre valaki megkérdez, mielőtt megsimogatja. Ahhoz képest, hogy milyen sok kutyás van itt, elég kevesen képesek arra, hogy legalább egy egyszerű kérdést tegyenek fel. Persze, mivel elengedve van Roy, nem egy veszélyes vadállat, de lehetne az is. |
[26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
