|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.30. 18:43 - |
A túra útvonala Az ösvény fákkal van szegélyezve. Ha valaki nem figyeli a jelzéseket, könnyen eltéved a sűrű erdőben. De jókat lehet kirándulni a fák közt. Vadállatok nem nagyon találhatók, esetleg őz, vaddisznó, nyúl lehet. |
[56-37] [36-17] [16-1]
|
Nyilván nem volt akkora erő a lányban, hogy a fához szegezzen, inkább meglepettségemben kerültem oda. Végighallgattam amit mond, majd egy mosollyal kiszabadítottam magam a karjai közül.
-Akkor téma lezárva.-mondtam, majd elindultam újra, ügyet sem vetve rá. Nem voltam megsértődve rá, ha beszél hozzám nyilván figyelek rá, de amúgy nem volt kedvem nagyon cseverészni vele. Szótlanul sétáltam a tábor felé.
|
|
Láttam, hogy kissé hezitál Rena, de azért belemegy a dologba. Amikor megcsókolt, elmosolyodtam, majd mélyen a szemébe néztem.
-Örülök, hogy nem utáltál meg. Én már régen felpofoztam volna magamat.-mondtam vigyorogva, majd odahajoltam hozzá, és gyengéden megcsókoltam.-Szeretlek, Rena.-vallottam be neki. Majd a tanárokra néztem, akik beszélni kezdtek hozzánk.
-Ha már félúton vagyunk, a többiekkel tovább megyünk. Meglesztek egyedül?-kérdezték. Renára pillantottam, majd bólintottam.-Szerintem igen.- Majd újra Renára tekintettem, és kérdésére egy mosollyal feleltem.-Mehetünk.
|
|
|
Nem feleltem egyből a fiú kérdésére, mivel ajkamat harapdálva el kellett kicsit gondolkodnom rajta, mivel nem voltam biztos abban, hogy menni akarok és kettesben akarok lenni vele. Kissé tartottam a dologtól, de végül csak rá bólintottam, mikor mondta, hogy már bája és bocsánatot akar kérni büszkén elmosolyodtam. Nem érdekelt, hogy ki nézi és,hogy ki mit gondol róla arcára simítottam a kezem és hozzá hajólva lágyan megcsókoltam.
-Nagyon helyes, látod tudsz te ha akarsz, csak hallgas meg mindig.-kértem megölelve, majd elengedtem, remélve, hog nem ártottam most neki semmivel se.
-Persze, figyelek rá, amíg vissza nem érkeznk.-bólintottam, majd a fiúra néztem.-Mehetünk?
|
|
Megtorpanva elengedtema kutyapórázt és a fiút egy fának taszítottam, majd feje két oldalán kitámasztottama kezem, ezzel nem hagyva száára enekülési útvonalat. Jégkék tekintetem az övébe fúrtam.-Na ide figyelj mit tudom én mi a neved. Először is kezdjük ott, hogy nem azon húztam fel magam, met inkább örülök, hogy vissza húzhatom a belem, fogtad? Másodszo pedig leszarom, hogy mi van meg mi nincs. Semmi közöm hozzá, mint ahogy gondolom te is tudod, szóval ne kezd már nekem ecsetelgetni, mert hidegen hagy és nem érdekel a dráma. Felőlem végig durcizatsz is, mert most gonosz voltam veled ejnye bejnye stb... DE engem nem fog tudni érdekelni, mert én mindig is meg mondtam a véleményemet másnak, és ha azt valaki nem képes elfogadni, az már rohadtul nem az én hibám.-fejeztem be monológomat.
|
|
|
Amikor a lány eléggé ingerülten felelt, megtorpantam.
-Na jó, figyelj. Értem én, hogy mérges vagy, amiért téged küldtek értem. Csak egyet érts meg. Nincs itt semmi féle szerelmi sokszög. A lány egy régi barátom, a fiú pedig az ő barátja. Kissé ingerült volt, és ezért ütött meg. Félreértés volt.-magyaráztam neki, majd újra elindultam. Utáltam, ha valaki beleártja magát más dolgába. Csendben mentem tovább, kedvem sem volt megszólalni. Az orrom már nem vérzett, de eléggé fájt.
|
|
Amikor Rena rám szólt, hogy feküdjek vissza, megnyugodtam. Az ő kérésére bármit megteszek. Pihentem egy kicsit, erőt gyűjtöttem, majd újra megpróbáltam felülni. A tanárok ezúttal nem fektettek vissza, hátulról támasztottak. Renára néztem.
-Te nem jönnél velem?-kérdeztem reménykedve, és megfogtam a kezét. Óvatosan rámosolyogtam. Majd a kérdésére lehunytam a szemem egy pillanatra, és kinyitva mélyen a szemébe néztem.
-Tudom. Bocsánatot kell kérnem Adamtől, és tőled is.-mondtam, majd nyeltem egyet. Eléggé elcsesztem a dolgokat az előbbi kis akciómmal. A tanárok beszélni kezdtek hozzám.-Hogy érzed magad Thomas? Jobban érzed magad?-kérdezték, én pedig egy pár pillanatot várva bólintottam.-Jobban vagyok, igen. Talán egy zuhany jót tenne, meg egy kiadós alvás.-mondtam, és óvatosan megpróbáltam felállni. A tanárok kétoldalról támogattak, majd amikor úgy éreztem, elengedtem őket. Mélyet szippantottam a levegőbe. Már jobban éreztem magamat, és reméltem, hogy így is van. A tanárok szóltak Renának.
-Visszakísérnéd? Nekünk a csoport többi tagjára is ügyelnünk kell. Csak vidd a faházához, és figyelj rá.-utasították a tanárok.
|
|
| RENA//: -Nem, te csak pihenj szepen, elegge rendesen sikerult elajulnod, ha felkelsz es esetleg megismetlodik, akkor nagyon beverheted a fejed.-szoltam ra fejet simogatva.-Majd segitenek vissza vinni teged.-mondtam a fiu arcat figyelve.-Jo nagy baromsagot csinaltal, jgye.tudod?-kerdeztem halkan elhomalyosult tekintettel. |
| LIA//: -Ugyan mar, mindenki annak vedzi, aminek akarja, en csak elmondtam a sajat velemenyemet, egyaltalan nem allt szandekomban belekotnyeleskedni a szerelmi sok szogetekbe, pont szarok ra, hogy masok mit dramaznak. Ameg kihagynak engem, addig felolem fejen is allhatnak az se fog erdekelni. Nem pletykalni es haverkodni jottem ide. Tanulni szeretnek es az uccso evemet nem ratok cseszem el.-kozoltem fagyos hangon szememet a fiu tekintetebe furva jelezve ezzel, hogy rohadtul nem viccelek. |
|
Megnyugtatott, amikor Rena beszélni kezdett hozzám. Légzésem már stabilizálódott, és a szívem sem ugrott ki a helyéről. Szusszantam még néhányat, majd megpróbáltam felülni. De a tanárok visszafektettek, és beszélni kezdtek hozzám. Nem igazán értettem, mit akarnak. Egy kis zavar támadt a fejembe. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejembe. Egyre csak Renát néztem. Majd köhögtem egy kicsit, és kissé rekedt hangon kezdtem el beszélni.
-Most már felülhetek végre?-mondtam kissé fáradt hangon. Egy kiadós alvás után biztos jobb lesz.
|
|
Amikor a lány elkezdett kioktatni, felé fordultam.
-Köszönöm, de pont kioktatásra nincs most szükségem. Nem tudod mi történt, szóval hanyagoljuk a témát, oké?-mondtam, mert semmi kedvem nem volt erről beszélni. Reméltem, hogy eltereli valamivel a figyelmem, de ha csak erről tud beszélni, akkor inkább csendben sétálom végig az utat. Elfogadtam a kendőt, majd felitattam vele a vért, ami kifolyt az orromból. Lassan kezdett elállni a vérzés, de egy darabig biztos fájni fog még.
|
|
|
A tanárok kérdésére inkább nem feleltem. Megráztam a fejem, így adva tudtukra ,hogy nem akarok róla beszélni. Tényleg nm akartsm ezt a kínos sztorit a tanároknak ecsetelni, bőven elég, hogy így is magunkra sikerült vonni a figyelmet, ami nekem nem kedvezett.Amint thomas kinyitotta a szemét föléhajoltam.-Ne beszélj.-szóltam rá megsimogatva izzadságtól nedves hmlokát.-Pihenj egy icsit és utána beszélünk jó?-kérdeztem fejét simogatva, miközben próbáltam nem a bambulókra figyelni. Zavaró néha, ha az emberek ilyen kíváncsiak.
|
|
Láttam az arcán a döbbenetet, biztos voltam benne, hogy nem mindennapi kinézetem tehetróla, nos megtudtm érteni, mivel egy ilyes suliban aligha lehet látni olyat, aki hasonló stílust képviselne mint én. Tudtam jól, hogy nem illek bele a tömegbe, de semmi bajom nem volt a feltűnéssel, sőt kifejezetten élveztem is hogy kitűnök
-Gondolom.-válaszoltam szórakozottan.-Legközelebb nem kéne így belekavarni a dolgokba egy csaj miatt köjök és megúsznád ép orral.-röhögtem fel, miközben felcsatoltam a kutyámrra fekete nyakörvét, majd azzal együtt a pórázát is.
-Tessék.-mondtam oda nyújtva neki egy kendőt, amit az övemre kötve szoktam hordani.-Ezzel fel tudod itatni a vért.
|
|
|
Amikor meghallottam egy lány hangját, ránéztem. Kissé ledöbbentem azon, hogy néz ki, de gyorsan belenyugodtam.
-Szia!-köszöntem vissza neki. Hagytam, hogy előre hajtsa a fejem, és türelmesen pillantottam rá.-Felőlem mehetünk. Elég volt ebből a kirándulásból. Pedig szeretek túrázni.-mosolyodtam el a helyzet ellenére. Ahogy elindultunk, a lány magához hívta a kutyáját. Termetes kutya volt, de tetszett. Nem sok lányt látni ekkora kutyával.
|
|
Mikor másodszorra felébredtem, már jobban éreztem magam. A szememet nem mertem kinyitni, úgyhogy csak hallgattam miket beszélnek. Rena aggódó hangját hallottam, amint azt kérdezi, hogy mi bajom van, majd a tanárok szigorú hangját.
-Nem tudom, lehet hogy napszúrást kapott, vagy leesett a vércukra. Tényleg rengeteg minden lehet. Mi történt azelőtt, hogy elájult?-kérdezték. Lassan kinyitottam a szemem, de az erős fény miatt hunyorogni kezdtem. Renára néztem, és próbáltam felkönyökölni, valamennyire sikerült is. Halkan, szinte suttogva szóltam a lányhoz.
-Sajnálom Rena.-majd visszadőltem, és úgy néztem rá. Nem éreztem, hogy újra elájulnék, úgyhogy nyitva tartottam a szemem. A szívem még mindig hevesen vert, csorgott rólam az izzadtság és kissé ziháltam. De legalább nem ájultam el újra.
|
|
|
Feszülten figyeltem, hogy mi történik, sokáig nem tért magához, de eleve azt se értettem, hogy miért is ájult el.Nem találkoztam még ilyen esettel, szóval tényleg nem tudtam hová tenni.Mikor végre kinyitotta a szemét aggódva néztem rá, gondoltam hogy mondok nki valamit, de addigra újra beájult.-mi a baja?-kérdeztem halkan a tanároktól, mivel ötletem se volt, de nagyon aggódtam miatta.
|
|
Kíváncsian figyeltem az eseményeket mind addig, még a tanár nem szólt, hogy pesztráljam az egyik harcikakas fiókát. Elhúztam a számat, majd a fiúhoz léptem.-Csáó.-köszöntem és előrre hajtottam a fejét.-Ha hátra döntöd a vér vissza folyik, egészen le a torkodon, aztán megfulladsz.-közöltem türelmes tekintetel.-Ahogy elnézem egyben vagy nagyjából, szóval tiplizzünk vissza bunyó kiráj.-vigyorodtam el és válaszra se várva megindultam. Füttyentettem egyet, mire Achilles hozzám csapódva baktatott mellettem, hisz a pihenő alatt kissé elkóborolt.
|
|
|
Semmit nem fogtam fel a külvilágból. Nem tudom, hogy meddig lehettem elájulva, de amikor óvatosan kinyitottam a szemem, Renát, és még két tanárt láttam magam körül. Renára néztem. Mondani akartam neki valamit, de nem jött ki hang a torkomból. Nem tudom, hogy miért ájultam el, csak azt tudtam, hogy ha nem történik valami csoda, megint el fogok. Próbáltam felemelni a fejem, de visszadőltem. A szívem szaporán vert, és erősen ziháltam. Éreztem, hogy el fogok lassan ájulni megint, úgyhogy inkább lehunytam szemeim. Nem sokkal később, megérzésem szerint, megint elájultam.
|
|
|
Mikor Thomas kissé felengedett, én is megnyugodtam. Aztán már csak azt láttam, ahogy a fiú ökle az arcomhoz közeledik. Az ütéstől kissé megtántorodtam, de nem estem el. Kezemmel az orromhoz kaptam, majd amikor elvettem a kezemet, az tiszta vér volt. ~Szuper!~sóhajtottam fel. Hallottam, amint Rena felsikít, de nem tudtam oda figyelni rá. Kezemet az orromon tartva, hátradőltöttem kissé a fejem. A szemem sarkából vettem észre, amint Thomas elájul, és Rena odarohan hozzá. A tanárok egy Lia nevű lányt küldtek értem, akit jelenleg nem tudtam beazonosítani.
|
|
|
Amikor láttam, hogy lenyugodott kissé, akkor én is felengedtem, de ami utána jött sokkal rosszabb volt az eddigieknél. Mikor Thomas behúzott Adamnek láttm, hogy elered a fiú orra vére, mire felsikoltottam, majd szám elé kaptam kocsonyaként reszkető kezemet, nem tudom miért, de ,ost tört ki belőlem a sírás. Magamat hibáztattam mindenért, ráadásul, mikor Thomas elájult teljesen kétségbe estem és felállva hozzá siettem. A tanárok elakartak küldeni tőle, de én rájuk kiáltottam, hogy eszem ágába sincs elmozdulni mellőle, így engem is elkísértek, még annyit hallottam, hogy egy tanár oda szólt valami Liának, hogy gondoskodjon Adamről és kísérje vissza.
|
|
|
Renára néztem, és rájöttem mekkora baromságot csináltam. Összezavarodtam, és nem tudtam mit mondjak. Eközben Adam megszorította a csuklómat, és beszélni kezdett hozzám. Felét sem értettem annak, amit mondott. Csak a végét hallottam. Nem, nem akarom elveszíteni Renát. Nem tudom miért, talán a feszültségem levezetése miatt, de leráztam a csuklómról Adam kezét, és bevertem neki. Nem ütöttem akkorát, hogy a földre kerüljön tőle, bár lehet, hogy a meglepettségtől eleshetett a srác. Hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy miért is csináltam ezt. Tudtam, hogy most van vége mindennek, ami köztünk volt Renával. Nem mertem a szemébe nézni. Néhány tanár jött oda, hogy megnézze mi történt, de hiába kérdezgettek, nem tudtam válaszolni nekik. Forgott velem a világ. Aztán elsötétült minden. Se kép, se hang.
|
|
|
Nem nagyon izgatott fel, ahogy beszélt velem. De amikor Rena már sírós hangon kiabált vele, közelebb léptem Thomashoz, és kezemmel megszorítottam a csuklóját.
-Most fejezd be ezt.-mondtam neki. Még mindig higgadt voltam, de hát mindig is ilyen volt a természetem. Hátranéztem egy pillanatra Renára, majd újra vissza a fiúra.-Hogy mersz így beszélni vele? Nem látod, hogy ezzel mennyire megbántod?-próbáltam ráébreszteni arra, hogy mit is tesz éppen. Kissé halkabban szóltam hozzá megint.-Nem akarod elveszíteni, ugye?-néztem mélyen a szemébe.
|
|
|
-Óóó szóval az ölelés a bajod?-nevettem fel kínomban már én is.-NEm hiszem el, hogy egy ilyen apróság miatt képes vagy így beszélni velünk, főleg velem.. Szerinted nekem nem jelentett sokat a tegnapi?-kérdeztem sírós hangon.-Megcsókoltál!-kiáltottam rá idegesen.-Az elsó csókom volt és én még is NEKED adtam oda, te vadbarom.-keltem ki magamból dühömben.-Szerinted, ha nem jelentenél nekem semmit, akkor megtettem volna, MI?-kérdezgettem fájó fejemml nem is törödve, akár csak a környzetemmel se.-Adam egy érgi jó BARÁTOM, még szép hogy megölelem, mikor...-halkultam el a végére, mivel nem akartam kikotyogni, hogy mit beszéltünk.
|
|
|
-Hogy mi bajom van? Még ezt kérdezed?-mondtam idegesen felnevetve.-Nem én ölelgetek más lányt a tegnapiak után.-néztem a szemébe. Mikor felállt Adam, és beszéli kezdett hozzám, kezdett nagyon elegem lenni belőle.
-Bazdmeg Adam. Nem tudnád befogni egy kicsit?!-mondtam neki kissé hangosan, mire néhány fej odafordult felénk. Halkabbra vettem a hangerőt, és úgy néztem rá. Figyeltem, ahogy hátrafordul Renához. Szívem szerint bevertem volna neki, de már csak azért sem tettem, mert ezzel felhívnánk magunkra a figyelmet. Úgyhogy csak gúnyosan, kissé idegesen mosolyogtam.-Igen, nem kell megvédeni. Megtudja ő magát. Bár ki tudja...-mondtam szúrós szemmel nézve Adamre. Majd újra Renára pillantottam.
-Nem tettetek semmi rosszat?! Na jó, én feladom.-lélegeztem mélyeket, hogy nehogy elveszítsem a fejem. Egyre nehezebben megy. Renát nem mertem volna bántani, de Adamet kérés nélkül megvertem volna most.
|
|
|
Thomas elég ingerült volt, ahogy vettem észre. Valószínűleg komolyan gondolja a dolgokat Renával, mert ha csak egyéjszakás kaland lenne, nem érdekelné, hogy más fiút ölelget. Felálltam, és úgy néztem rá.
-Hűtsd le magad kicsit. Nem történt semmi.-tettem a vállára a kezét, habár ez lehet nem a legjobb ötlet volt. -És kicsit szebben is beszélhetnél vele.-néztem a szemébe. Amikor Rena megvédett, csak lenéztem rá, és a fejemet kicsit megráztam.-Hagyd.- nem akartam, hogy emiatt is ő legyen leszúrva. Újra a fiúra néztem, és figyeltem minden mozdulatát. Ilyen ingerülten nem tudhattam, hogy meddig megy el.
|
|
|
Mosolyom hamar lelohadt, mikor thomas nem túl kedves hangon szólalt meg, ráadásul olyat mondott, amitől elsőre elvörösödtem, majd lesápadtam.-De, viszont nem értem mi a baj?-kérdeztem elfulló hangon pislantva fel rá. Forgott velem a világ, rettentően rosszul éreztem maga, valami azt súgta, hogy nne jó vége nem lesz.-Nem itt kell ezt megbszélnünk.-motyogtam halkan.-Ne beszélj vele így! Adam nem tett semmi rosszat.-mondtam homlokomat ráncolva.-Nem értem mi a baj, de nem rajtunk kéne kitöltened a dühödet, nem tettünk semmi rosszat.
|
|
|
Először Renára néztem, az ő mondatát tudtam lereagálni jelenleg.
-Mi az, hogy mi mi?!-kérdeztem, és próbáltam viszonylag halk hangon beszélni, bár ez nem sikerült.-Ahogy látom nem hiányzok annyira, mint ahogy tegnap mondtad.-mondtam kissé gúnyosan. Hiába mondta, hogy üljek le, nem voltam olyan állapotban, hogy le tudjak ülni. -Mit szeretnél mondani?-kérdeztem tőle, a hangom még mindig kissé gúnyosan csengett, bár ez a miatt is lehet, mert ingerült voltam. Mikor Adam is beszélni kezdett, legszívesebben kiabáltam volna, de nem akartam, hogy mindenki ránk figyeljen.
-Szia Adam. Örülök hogy itt voltál, mehetsz arrébb.-mondtam, tekintetemet az övébe fúrtam. -Nem ülök le, és nem vagyok a haverod, oké?-mondtam egyre ingerültebben.
|
|
|
Amikor megölelt Rena, kissé meglepődtem. Mire mondtam volna, hogy nem kéne, mert Thomas látni fogja, és balhéra nincs szükségünk, már meg is hallottam a hangját. Felpillantottam rá.
-Szia Thomas.-köszöntem neki egy intéssel. Reméltem, hogy nem kezd el balhézni, arra sem nekem, sem neki nem volt szüksége. Normális emberek módjára is meg lehet beszélni a dolgokat. A Mi volt ez? kérdésére nem feleltem, bár ha úgy van, megvédem Renát. Bár abban az egyben biztos voltam, hogy Thomas nem emelne kezet egy lányra.-Ülj le, haver.-mondtam neki, leginkább azért, hogy hűtse le magát.
|
|
[56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
